Felére csökkent a kolumbiai főváros levegőjében lévő szénmonoxid az autómentes napon. A tizedik alkalommal megrendezett "Tiszta levegőért napon" több mint egymillióval kevesebb autó közlekedett Bogotában.

Felére csökkent a légszennyezés mértéke Bogotában az autómentes napon

Felére csökkent a kolumbiai főváros levegőjében lévő szénmonoxid az autómentes napon. A tizedik alkalommal megrendezett “Tiszta levegőért napon” több mint egymillióval kevesebb autó közlekedett Bogotában.

A csütörtök reggeli csúcsforgalom elmaradásával már pár órán belül, délelőtt észlelhető volt a változás – számolt be az illetékes környezetvédelmi hatóság (SDA). “A csökkenés bizonyítja, hogy a szénmonoxid-koncentráció szintje összefügg az autók közlekedésének szigorításával” – mondta a sajtónak Juan Antonio Nieto, a hatóság vezetője. A szakember szerint a szénmonoxid a legfőbb szennyezőanyag, amelyet az autómotorok kibocsátanak, a kolumbiai fővárosban pedig naponta mintegy 1,4 millió autó közlekedik, s bocsát ki ártalmas anyagokat.

Jelentősen, 31 százalékkal csökkent egy másik szennyezőanyag, a PM10 értéke is, így a hatóság igencsak elégedett lehetett a tavalyi évet felülmúló eredményekkel. Az SDA vezetője a jó eredményeket leginkább a dízelüzemanyaggal működő járműveknek tudja be, amelyekből a tömegközlekedésben is egyre többet használnak. Ezek kénkibocsátása is sokkal jobb: 250 és 300 ppm, vagyis részecske per millió közötti (ezt kis mennyiségű összetevők mértékegységeként használják), szemben a tavaly mért közel 1200 részecske per millióval.

Az első autómentes napot 10 éve tartották, azóta minden év februárjának első napjaiban azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy felhívják a figyelmet az alternatív közlekedési eszközökre. A kolumbiai fővárosban már 354 kilométer bicikliút várja a kerékpárra ülőket. Bogotá közel hétmillió lakosa idén 1074 gyorsbusz, 16 200 autó- és mikrobusz, valamint 50 ezer taxi közül választhatott.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.