Környezetkímélő, fapelletttel működő kazánt helyeztek üzembe kedden Zalaegerszegen, a Mertschenk-Zala Bútor Kft. gyárában.

Fapelettel működő kazánt helyeztek üzembe a Zala Bútorgyárban

Környezetkímélő, fapelletttel működő kazánt helyeztek üzembe kedden Zalaegerszegen, a Mertschenk-Zala Bútor Kft. gyárában.

Morvai Ferenc, az Ökomorv Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fapellett tüzelésű kazánban óránként 700 kilowatt energiát állítanak elő, ami a gyár jelenlegi technológiájához, fűtéshez, meleg víz előállításához elegendő energiát tud biztosítani.   Három hónap múlva a gyár területén üzembe helyezik a végleges kazánt is, ahol � a fapelletten kívül – a gyárban képződő fahulladékot is fel tudják dolgozni. A közel százmillió forintos beruházáshoz szükséges berendezéseket már elkészítetek.

Morvai Ferenc a későbbi tervekről elmondta, egy-két éven belül Nagypáli környékén egy nagy teljesítményű pellet-gyárat létesítenek. Alapanyagként a környéken élő gazdák több száz hektáron képződött hulladékát: szalmát, kukoricaszárat, füvet, napraforgót, búzát dolgoznak fel. Ugyancsak a pellettgyárba kerül az erdészetekben képződő fahulladék, amit a bútorgyár hulladékával együtt használnának a gyártáshoz. A pellet-gyárban termelt évi 20 ezer tonna tüzelőanyagot 25-30 önkormányzati intézmény, iskolák energia ellátására, fűtésére használják majd fel.

A közel másfélmilliárd értékű beruházáshoz, a szükséges pelletkazánok beszerzéséhez húsz Zala megyei önkormányzat közös pályázatot nyújtott be. A pellett tüzelőanyag elégetésével 30 százalékkal csökkenthető a fűtési költség � tette hozzá Morvai Ferenc.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.