Ezek a házak menthetik meg az embereket az ár elől

Ahogy nő a bolygó hőmérséklete, úgy nő a veszélye annak is, hogy a jövő generációinak már alternatív lakhely után kell néznie. Ezek az úszó házak jó alternatívának tűnnek, ha a jégsapkák teljesen elolvadnak.

1. Tafoni úszó otthon
Joanna Borek Clement tervezte ezt a minimalista úszó házat. Ez a koncepció azért készült, hogy megváltoztassa az emberek hozzáállását az úszó lakásokhoz. A minimalista stílus az energiatakarékos életmódot hivatott segíteni.

 
2.  Az utolsó menedék
A RAFAA Architecture and Design tervezte ezt a épületet, mely Németországban elnyert egy díjat a napenergia hasznosításával egy úszó házban. A pénzdíj azt jelenti, hogy év végére akár még előrehaladottabb ötletekkel is előállhatnak a készítők. A lakás 5 méter széles, 15 méter hosszú, és két tágas emeltből áll. Az alvó helyek és a ház úsztatásához szükséges felszerelések az első szinten vannak, míg a másodikon egy konyha, egy nappali, és két hálószoba található.

1
3. Úszó házak az áradások ellen
Egy építész vállalat, a Waterstudio, elkezdett klassz úszó apartmanokat építeni, hogy ne legyen probléma az áradásokkal és a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszinttel. Garantált, hogy az ilyen házban élő családok szárazak maradnak, és biztonságban lesznek. Úgy lettek ezek kialakítva, hogy ha áradás van, akkor a vízzel együtt emelkedjen a ház is.

2

 
4.  tubiQ úszó ház
Ez a vízi otthon koncepció új irányt mutat az úszó otthonoknak. A legjobb az egészben, hogy a ház átalakítható, így mindenki a kedve szerint élhet benne. Alumíniumból és üvegszálból épült ez az erős és határozott dizájn. A házhoz jár egy vízrendszer, és lehet hozzá kérni napelemeket vagy elektromos motorokat. Tökéletes nyaraló addig, amíg ránk nem olvad a sarkkör.

tubiq
5.  Water Home
Egy lengyel cég, név szerint a Water Home tervezte ezt a luxus és mobil vízi otthont. Egy különleges úszó rendszerrel látták el, ami garantálja a stabilitást és a biztonságot. Az energia egy szárazföldön lévő generátorból érkezik, viszont lehet rá napelemet és szélturbinát szerelni. A víz érkezhet a szárazföldről, vagy a házban lévő vízpumpából. A házban van rádió, internet, és szatellit. Az alsó szinten van egy hal, fürdőszoba, szauna, nappali és egy udvar. A jégsapkának még 40-50 évet jósolnak így addig ráérünk kitalálni a tökéletes megoldást a jövő nemzedék számára.

water home

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.