Évente ezer eurót spórol a vízújrahasznosító zuhany

Az űrben az űrhajósoknak hónapokat kell kibírniuk friss víz nélkül, ezért újrahasznosítanak mindent, amiből csak víz nyerhető (igen, a vizeletet is). A Mehrdad Mahdjoubi nevű svéd dizájncég úgy gondolta, hogy a Földön is hasznos lenne valamilyen hasonló megoldás.

Az OrbSys Shower high-tech víztisztító rendszere újrahasznosítja a vizet zuhanyzás alatt. A lényege, hogy zárt rendszerben működik: a forró víz a csapból a csatornarendszerébe kerül, ahol egyből iható vízzé tisztítják, utána pedig az folyik a fejünkre, újra. Mivel a folyamat gyors, a víz forró marad, alig kell melegíteni. A cég szerint megoldásuk minden egyes zuhanyzásnál 90 százalékkal csökkenti a vízfelhasználást és 80 százalékkal az energiafelhasználást, ráadásul az átlagos csapvíznél tisztább vizet állít elő. Egy tízperces zuhanyzás csak 5 liter vizet használ fel, míg alapesetben ez nagyjából 150 liter lenne. A cég számításai szerint ez legalább ezer eurós spórolást jelent évente, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.