Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását

Az Európai Unió minden tagállama feltételezhetően megköt egy egyezményt, amiben a tagországok garantálják, hogy 2050-re felére csökkentik a metán- és nitrogén-oxid-kibocsájtásukat.

A tervezet végrehajtása hatalmas változásokat igényel, amiket egyelőre köd borít. Egy svéd egyetem friss kutatása a következő ajánlást teszi: “az EU-nak nem kevesebb, mint 50%-kal csökkentenie kell a lábasjószág fogyasztását, hogy 2050-re elérje a fentebb említett célt.” A kutatás vezetője, Dr. David Bryngelsson úgy véli, hogy a húsfogyasztás redukálása lényegesen jelentősebb feltétele a kitűzött cél elérésének, mint például a háztartási hulladék csökkentése. A tanulmány továbbá állítja, hogy ha az európaiak tényleg komolyan gondolják a gázkibocsájtás csökkentését, akkor a marha- és birkahús fogyasztásában alkalmazandó megszorítás elengedhetetlen. A kutatók hat különböző forgatókönyvet vettek figyelembe, és mindegyik esetben azt találták, hogy ez a beavatkozás – ami persze igen szélsőséges étrendi változtatást követel – az egyetlen járható út a mérgező gázok terjedésének megfékezéséhez.

Ugyanekkor az EU az úgynevezett Platform on Food Losses and Food Waste nevű kampánnyal igyekszik visszaszorítani az ételpazarlást, de Bryngelsson-ék azt mondják, még ha a kampány el is éri a kitűzött célt, ez a gázkibocsájtásban akkor is mindössze 1-3%-os visszaesést fog eredményezni. Röviden, a húsfogyasztás mérséklésének lényegesen hatásosabb eredményei lennének.

Az nem teljesen tiszta, hogy a kutatók számoltak -e a Brexit hatásaival. Az “Article 50” útnak indítása – a brit leválás hivatalos kezdete – beható változásokat eredményezhet a Britek klímapolitikájában. A brit kormány sajtósa ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a szigeten folytatódnak az EU, levegővel kapcsolatos törekvései.
Ha a kutatóknak igazuk van, a klímaváltozás nem feltartóztatható, hacsak nem az egész világ összefog, és együtt, hathatósan csökkentik a húsfogyasztást.

forrás: veganinja.hu

Kövessen minket FACEBOOKON is!

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.