Az elmúlt időszakban a magyar EP-delegáció egyik legnagyobb sikere az volt, hogy elfogadtatta az uniós források lakásfelújításokra való felhasználását - mondta egy szegedi lakossági fórumon csütörtökön Hegyi Gyula, az MSZP EP-képviselője.

Energiatakarékosságra akár a magánházak is kaphatnának uniós pénzt

Az elmúlt időszakban a magyar EP-delegáció egyik legnagyobb sikere az volt, hogy elfogadtatta az uniós források lakásfelújításokra való felhasználását – mondta egy szegedi lakossági fórumon csütörtökön Hegyi Gyula, az MSZP EP-képviselője.

Az adó- és lakáspolitika kérdései körül forgó beszélgetésen a szocialista politikus az MTI-nek elmondta: 2007 előtt soha ilyen célra nem lehetett pénzt felhasználni.  2009-től szeretnék előkészíteni, hogy ne csak a panelprogramra, hanem az úgynevezett “sátortetős” házak energetikai korszerűsítésére is jusson uniós pénz. Ebbe beletartozna minden olyan elem felújítása, mely az energiatakarékosságot szolgálja, így a nyílászárók cseréje, a hőszigetelések és a tetőcsere is.

Emellett azt is szeretnék elérni, hogy a program része legyen a távfűtés korszerűsítése is. Ez a fűtési forma ugyanis nagyon környezetbarát, ha olcsóbb, mint az egyéni. Míg Nyugaton nagyon jól működik a távfűtés, addig Magyarországon egy négyzetméter egyéni fűtésére kétszer annyi energiát használnak fel, mint a régi uniós tagállamokban. “Azt hiszem, hogy ez lesz a következő öt év egyik legfontosabb magyar feladata” – hangsúlyozta.

Környezettudatos politikusként a jövő terveiről szólva elmondta: nagyon szeretnék bevezetni a zöldadózást, azaz hogy a munka helyett az energiafelhasználást, a hulladék- és károsanyag-kibocsátást adóztassák meg. Ez azonban még nem a következő évek feladata – tette hozzá. Ami viszont 2012-2013-ban biztosan életbe lép az unióban, az az egységes, autósokat érintő adó, amely kiváltaná a regisztrációs adót. Az egységes gépkocsiadót úgy akarják bevezetni – s erről már döntés is született -, hogy az először huszonöt, majd ötven százalékban a jármű károsanyag-kibocsátásától függjön. Tehát például egy elektromos autó fele annyi adót fizessen, mint egy benzinüzemű. Ezzel az embereket is rávezetik arra, hogy környezetbarát kocsit vásároljanak – fejtette ki a szocialista politikus.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.