Energia: az EU-s támogatások új rendszere

Március végére elkészül a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) energetikai akcióterve, amelyben 163 milliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre.

Az uniós szándékoknak megfelelően gyorsítanák és hatékonyabbá tennék a támogatások odaítélését és felhasználását. A magyar kormány ennek jegyében kérte, hogy – forintban számolva – 163 milliárd forintot átcsoportosíthasson a KEOP-on belül az energetikai támogatásokra – mondta Molnár Ferenc, a Századvég Gazdaságkutató Intézet európai uniós üzletágának vezetője csütörtökön sajtóbeszélgetésen. A szakértők arra számítanak, hogy az Európai Bizottság hamarosan igent mond a magyar kérésre. A 163 milliárd forintra 2013. december 31-ig kellene kötelezettséget vállalni, a pénzügyi elszámolás határideje pedig 2015 vége. Ennek alapján már akár 2013 nyarán megkezdődhetne például iskolák energetikai felújítása. Molnár Ferenc tájékoztatása szerint még folyik a konstrukció kidolgozása, de ez stratégia váltást is jelent: az eddig fejlesztésekhez adott támogatás helyett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bevonásával komplex pénzügyi csomagot vehetnének igénybe a nyertes pályázók. Ez különösen fontos a saját erő biztosításához, ami többek között az állami, illetve önkormányzati fejlesztések támogatásánál jelentett problémát.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.