Emelkedő tengerszint és katasztrófák Kínában

Az elmúlt három évtizedben évi 2,6 milliméterrel nőtt a tenger szintje Kína keleti partjainál, ezzel egyre több természeti katasztrófát okozva a térségben – derült ki az állami óceánügyi hivatal (SOA) frissen kiadott két jelentéséből.

A dokumentumok egyike a tengerszint alakulását ismerteti, a másik sorra veszi a 2010. évi tengeri katasztrófákat, amelyek következtében 137 ember meghalt vagy eltűnt, és 13,3 milliárd jüan (körülbelül 2 milliárd dollár) kár keletkezett. A 2006 és 2010 közötti időszakban történt ilyen katasztrófák okozta anyagi veszteség 18 százalékkal meghaladta a 2001 és 2005 között mért károk értékét – derül ki a most közreadott jelentésből. Az SOA szakértője Liu Ko-hsziu (Liu Kexiu) a tengerszint emelkedését alapvetően a globális felmelegedésnek tulajdonítja. A talajsüllyedés okai között az emberi beavatkozást, a talajvíz túlzott mértékű kitermelését, a part menti magas házak építését említi még. A jelentésekből kiderült: a levegő és a víz átlagos hőmérséklete a tengerparti területeken az elmúlt évtizedben 0,4, illetve 0,2 Celsius-fokkal, a tengerszint pedig átlagosan 25 milliméterrel emelkedett. Az egyre magasabb vízszint további károkhoz, katasztrófákhoz vezethet, ezért a dokumentumok szerzői a tengerszint alakulásának szigorúbb megfigyelését szorgalmazzák, a tengerparti területek építkezéseinek alaposabb szabályozására hívnak fel, továbbá védelmi létesítmények megépítését javasolják. Úgy vélik: az intézkedésekkel mérsékelhetik a jövőbeni katasztrófák hatását.

 
    Szakemberek megjegyzik, hogy a következő évtizedekben Kína lehet a globális felmelegedés egyik legnagyobb áldozata, az északi területeken már egyre fogynak a vízkészletek, pusztít az aszály, szaporodnak a homokviharok, míg délen olvadnak a gleccserek, nő az árvízveszély. Kína – magas szén-dioxid-kibocsátásával – maga is jelentős mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, ezért energiagazdálkodásának strukturális átalakításával, a hatékonység növelésével a maga számára megszabott program szerint törekszik csökkenteni az egységnyi GDP előállításához szükséges energiafelhasználást. A jelen kialakult helyzetért ugyanakkor – a többi fejlődő országgal együtt – elsősorban a fejlett ipari országokat okolja, s a helyzet kezeléséhez támogatást, technológiai segítséget vár tőlük.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.