Emeletes hibrid buszok álltak forgalomba

Az Ensign Bus műszaki igazgatója, Brian Longley kiemelte, hogy a közlekedési vállalat már jelentős tapasztalatra tett szert a hibrid technológiájú autóbuszok terén. Longley szerint a Volvo B5LH alváz, a svéd hajtáslánc és a Wrightbus karosszéria jó kombinációnak bizonyult.

A környezetbarát technológiával szerelt autóbuszok a thurrocki vonalakon álltak forgalomba. Az új emeletesek a hibrid technológia segítségével takarítanak meg üzemanyagot, írja a vezess.hu. A Wrightbusokban egy 4,8 literes dízel- és egy elektromos motor dolgozik együtt annak érdekében, hogy a forgalmi körülményeknek megfelelő energiafelhasználás valósulhasson meg, de akár egymástól függetlenül, azaz külön-külön is üzemeltethetőek. A fékezések során az energia visszatáplálható, amelyet a rendszer a fedélzeti akkumulátorban tárol el. A nagyobb forgalmi dugókban a dízelmotor kikapcsolható és a lassú haladás az elektromos meghajtással is lehetségessé válik, ennek köszönhetően jelentős üzemanyag-megtakarítás érhető el. Az új autóbuszokat Ensign Bus elnöke, Peter Newman és a Phil Fletcher, a Volvo Bus területi értékesítési vezetőjének jelenlétében adták át. A vállalatnál egyébként már 10 B9TL autóbusz közlekedik, melyek kedvező tapasztalatait felhasználva újabb Volvo-alvázas konstrukciók mellett döntöttek. Az együttműködés eredményképpen a Volvo új hibrid buszai már a novemberi Green Award kiállításon is láthatóak voltak, továbbá Németországban, az EBUS kiállításon is megtekinthetőek voltak az érdeklődők számára.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.