Elképesztő változás jön 2020-ra

Példát mutat arra, milyen változások zajlanak az áramtermelésben, az a tény, hogy még a ködös, felhős, esős időjárásáról ismert Nagy-Britanniában is négy százalékra nő a napenergia súlya az elektromos energia előállításában 2020-ra. Négy paksi erőműnek megfelelő napenergia-kapacitás épül ki öt év alatt.

Nagy-Britanniában az évtized végére négy százalékra nő a napenergia súlya az elektromos áram előállításában – idézte a BBC a londoni kormány közleményét. A napelemek árának zuhanása lehetővé tette, hogy a kormány felfelé módosítsa ezzel kapcsolatos előrejelzését – jelentette ki Ed Davey energiaügyi miniszter. A kedvező változás hozzájárult ahhoz, hogy a kormány úgy döntött: visszavonja a nagy napenergia-kapacitások kiépítéséhez adott állami támogatások nagyját.

Az ágazat képviselői persze tiltakoznak ez ellen, úgy vélik, hiba, pontosabban túl korai ennek a segítségnek a megvonása. London azzal érvel, hogy az elmúlt években 70 százalékkal esett a napelemek ára – nem kis részben annak köszönhetően, hogy kínai üzemek kapcsolódtak be a tömegtermelésbe -, miközben a világ országaiban kiterjedt támogatásokkal ösztönzik a zöldenergia terjedését, ami óriási piacot teremtett az ágazatnak.

Beruházási tüske

Emiatt vonják vissza a viszonylag – a háztetőkre szerelt panelekhez képest – nagy, öt megawatt kapacitás feletti napelemfarmok állami támogatását március végétől. Ezzel viszont rövid távon beruházási csúcsot idéztek elő, ugyanis a fejlesztők igyekeznek a kritikus dátum előtt befejezni erőműveiket, hogy még jogosultak legyenek az állam pénzére. A Solar Trades Association szakmai szervezet szerint annyi új rendszert telepítettek a cégek három hónap alatt, mint 2014-ben összesen.

A szervezet ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy várhatóan 80 százalékkal vissza fognak esni a beruházások, mivel támogatások nélkül a napelemfarmok egyelőre – legalábbis a ködös Albionban – nem versenyképesek a gáz- és szénerőművekkel. Még néhány évig, talán öt évig szükségünk van a támogatásra, hogy pariba kerüljünk a hagyományos energiatermelőkkel – mondta Leonie Greene, a Solar Trades Association szóvivője.

A panelek ára csak a farmok kiépítési költségének 35 százalékát adja, a kiadások nagyja a telepítésre megy el, amely csak akkor faragható le, ha kellően kiterjedt hálózattá válik az országban a napenergia-ellátó rendszer. A kormány döntése a támogatások visszavonásáról elveszi a fejlődés lendületét, és kitolja azt az időpontot, amikor a tiszta energia ára a hagyományos módon termelt áram árára csökken.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.