Elképesztő fordulat jön áramfronton

Az emberiség egy főre eső energiafogyasztása valamikor a következő évtizedben elérheti a csúcsát és 2060-ra a zöldenergia előretörésének köszönhetően az elektromos energia lesz a társadalmak fő energiaforrása.

Egy évtizeden belül elérheti csúcsát az emberiség egy főre eső energiafogyasztása – állítja a World Energy Council (WEC) kutatóintézet. Meglehetősen érdekes állítás ez ahhoz képest, hogy néhány éve még az “olajcsúcs” volt az energiaipar nagy sztorija, amely arról szólt, hogy az olajkészletek belátható időn belül – a világgazdaság látványos összeomlását okozva – kifogynak. A kutatóintézet az isztambuli energetika világkonferenciára készítette el jelentését, amely az új technológiák megjelenésére és az energiafelhasználás precízebbé válására alapozva fogalmazta meg állítását – derül ki a CNBC összefoglalójából. Az egy főre eső energiafogyasztás már 2030 előtt csökkenő pályára állhat.

Villámgyors fejlődés

Nyilvánvaló, hogy óriási átalakuláson megyünk át, amely alapvetően új világot és energiaipart fog eredményezni – foglalta össze a lényeget Ged Davis, a WEC előrejelzésekkel foglalkozó részlegének igazgatója sajtóanyagában. A WEC várakozása szerint az elektromos energia felhasználása 2060-ig megduplázódik. Ennek a nap- és a szélenergia óriási növekedése van a hátterében, amely soha nem látott tempóban folytatódik. Eközben a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztása a teljes felhasználás 50 százalékára esik.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.