Elindul a mosógépcsere-program

Mintegy 20 ezer háztartás cserélheti le a mosógépet az Otthon melege energiahatékonysági program következő elemében – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az Országgyűlésben.

Szabó Zsolt államtitkár közölte, még az első félévben szeretnék kiírni a mosógépcsere-programot, a nyertesek 30-40 ezer forintot kaphatnak energiahatékony mosógép vásárlására. Felidézte, hogy az Otthon melege programot azért hirdették meg, hogy a legkevésbé energiahatékony ingatlanok felújításában segíteni tudják a lakosságot. Szabó Zsolt elmondta, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetés keretében további programok lesznek, értékük 240 milliárd forint, és ennek keretében a magyarországi ingatlanállomány ötven százaléka megújulhat.

Az államtitkár ezt annak kapcsán mondta, hogy Varga Gábor (Fidesz) azonnali kérdésében azt kérdezte, milyen lakossági energiahatékonysági pályázatokra lehet még számítani. Felhívta rá a figyelmet, hogy a magyarországi ingatlanállomány hetven százaléka, 3 millió ingatlan energetikailag nem megfelelő állapotban van.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.