Elhalasztották a napelemes repülőgép éjszakai próbaútját

Elhalasztották az éjszakai repülésre is képes napelemes repülőgép csütörtök reggelre tervezett startját.

A svájci Solar Impulse elnevezésű légijármű napos időben korábban már sikeres tesztrepüléseket hajtott végre, és most került volna sor az első 24 órás időtartamra tervezett, vagyis egy éjszakát is magába foglaló próbarepülésre.
Bertrand Piccard, a vállalkozás társalapítója egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor kerül sor a következő kísérletre. A tesztrepülést azonban még augusztus eleje előtt végre kell hajtani, ugyanis később már annyira rövidek lesznek a nappalok, hogy az elemek nem tudnak teljesen feltöltődni, és nem bírják ki az egész éjszakát.

André Borschberg, a gép pilótája elmondta, hogy az egyik mérőműszer hibásodott meg szerda este.
Piccard a vállalkozás támogatóit és a sajtó képviselőit azzal nyugtatta, hogy ez volt az első akadály, ami a számításaikat keresztülhúzta. “Ha ez a küldetés olyan egyszerű lenne, már mindenki más is megcsinálta volna” – tette hozzá.
A Solar Impulse szárnyainak fesztávolsága 63,4 méter, azaz egy Airbus A340 típusú repülő szárnyfesztávolságával vetekszik, míg a súlya mindössze 1600 kilogramm. A napelemes szerkezetet négy elektromotoros légcsavar hajtja. A 12 ezer cellával ellátott gép összesen 40 lóerős és ennek megfelelően 70 kilométer/órás sebességgel tud haladni.
A sikeres próbarepülések után a tervek szerint 2012-ben repülik körbe vele a Földet.

Ajánlott tartalom

Egyszerűen telepíthető napelemes rendszerek kezdtek el terjedni a szomszédban

Bécsben az elmúlt évben 4250 balkon napelemet telepítettek.