Elfogyott a kapacitás: 2017-re már nem lehet több Tesla Model 3-at rendelni

Továbbra is nagy az érdeklődés az eddigi legolcsóbb Tesla iránt. Azt már az elején sejteni lehetett, hogy a Tesla Model 3 megjelenése hatalmas durranás lesz, de arra talán még Elon Muskék sem számítottak, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés az autó iránt.

Márpedig az lett: a vásárlók a bemutató óta folyamatosan érdeklődnek a kocsiért, nem csoda, hogy eddig már több mint 400 ezer darabot sikerült eladni belőle. Pontosabban szólva előrendelést felvenni, így a Model 3-hoz csak később juthatnak hozzá a tulajdonosok. Hogy egész pontosak legyünk, Muskék azt ígérték, hogy 2017 végére szállítják majd le az autókat a vásárlóknak. Az ütemtervet a beszámolók szerint továbbra is képesek tartani, ám a nagy érdeklődés miatt a Tesla-vezér a napokban Twitteren jelentette be, hogy elfogyott a gyártósor kapacitása. Mindez azt jelenti, hogy aki ezután fog rendelni a Model 3-ból, az már csak 2018-ban veheti át az autóját. Persze az érdeklődés érthető is, a kocsi ugyanis az eddigi legolcsóbb Tesla. Az eredeti ára 35 ezer dollár (kb. 9,4 millió forint), amire az amerikaiak további 7500 dollár adókedvezményt kapnak, így gyakorlatilag 7,5 millió forintért már vihetik is a kocsit. A Model 3 hatótávja 350 km körül mozog, így azt sem lehet mondani, hogy nagyon rossz vételt csinálnának vele, írja a hvg.hu.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.