Elfogadták a bioüzemanyagokról szóló törvényt

Az üzemanyag-forgalmazóknak december 5-től kötelező 6 százaléknyi bioüzemanyagot értékesíteniük, ellenkező esetben januártól már büntetést kell fizetniük.

Az Országgyűlés 284 igen, 15 nem és 42 tartózkodás mellett fogadta el kedden a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatot.
A törvény megalkotása európai uniós követelmény: 2020-ig Magyarországon a megújuló energiaforrásból előállított energia-részaránynak el kell érnie a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztás 10 százalékát, ezért 2020. december 31-ig minden üzemanyag-forgalmazó köteles 6 százalékkal csökkenteni az általa forgalomba hozott üzemanyagból és más közlekedési célú energiatermékből származó szén-dioxid kibocsátást.
Az üzemanyag-forgalmazók dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget ennek a követelménynek. A teljesítésről minden év március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vámhatóságnak. Nem teljesítés esetén 2011. január elsejétől büntetést kell fizetni: az adott hónapban hiányzó bioüzemanyag energia mennyisége alapján megajoulonként 35 forintot.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.