Elektromos lesz a kambodzsai autó, az Angkor

Tisztán elektromos autót kínál majd vásárlóinak a kambodzsai Heng Development autógyártó. Nevezhetjük úgy is, hogy a délkelet-ázsiai ország autóipara inkább átugrik egy technológiai lépcsőt, kihagyja a belső égésű motorok korát.

Az idén gyártásba kerülő miniatűr az első hírek szerint akár 300 kilométert is képes lesz elmenni egy töltéssel, ami egészen kiváló adat. Nyilván ehhez kellenek kompromisszumok, mint a maximum 60 km/h-s végsebesség és ránézésre csak két üléses a jármű (bár ez nem egyértelmű). Az autót tényleg komolyan veszik, egy 15 millió dollárért épült új üzem készíti majd. Az Angkor névre keresztelt jármű várhatóan 7500 euró körüli áron kerül majd forgalomba, amely még a fejlődő piacok dolgozói számára sem tűnik elérhetetlen árnak. A kocsi bizonyos szempontból kispénzért is sokat ad, a felfele nyíló ajtói révén mindenképp. Ezek a Lamborghini és a McLaren sajátja voltak eddig, de a kambodzsai tervezőknek meghagyták ezt az álmukat, írja a hvg.hu.

Ajánlott tartalom

Megkezdődik az elektromosítás a kaposvári flottában is

Idén megkezdődik és a tervek szerint 2027-ben befejeződik a kaposvári közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő, sűrített földgázzal és biogázzal üzemelő autóbuszok elektromos meghajtású járművekre történő cseréje - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön.