Egy európai állam 3 százalékkal növeli a területét

Hat hektárt oroz el luxusberuházásokkal a Földközi-tengerből Monaco, a törpeállam 1 milliárd euróból nagyjából három százalékkal növeli az ország területét.

Monaco Vatikán után a világ legkisebb önálló állama (alig harmincada az éppen ma születésnapos San Marinónak), összesen két négyzetkilométer, így hat hektárnak is számottevő jelentősége van, főleg, hogy a kaszinóiról, a Forma–1-ről és az egy főre jutó celebek magas arányáról híres ország nem csak kicsi, de elég sokan is laknak benne: a hivatalosan 38 ezres lakosságával óriási a népsűrűsége.

Franciaország felé értelemszerűen nem tudnak terjeszkedni (ez inkább fordítva szokott történni: 1861-ben Párizs egy olyan megállapodásban ismerte el az eredetileg olasz alapítású, ligur nyelvű városka szuverenitásának megőrzését, hogy ezért a franciák jelentősebb területeket kaptak cserébe – Monacónak is megvan a maga Trianonja, még ha ez a ma ott élő milliomosokat feltehetően annyira nem is izgatja), marad hát a tenger, pénz meg ugye van, amennyi kell.
A projektet, mint a The Local beszámol róla, a Bouygues Construction fogja levezényelni, hát persze, hogy a környezeti szempontok, a fenntartható fejlődés és a látványszimulációkban is kihangsúlyozott egyéb emberbaráti szempontok hangsúlyos figyelembe vételével.

Monaco dolgos népe a következő jószágokkal fog gazdagodni: néhány luxusapartman blokk, egy egyhektáros park, a már meglévő konferenciaközponthoz kapcsolódó bővítések, új kikötő, gyalogos sétányok, és nem utolsó sorban egy szép új parkoló.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.