Drágul a zöld üzemanyag

2010 óta hatodik alkalommal emeli a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját, ezúttal a CNG drágul 2015 januárjától. Az indoklás szerint azért, mert túl sokan autóznak olcsón.

28 forinttal növeli normál köbméterenként az autózásra használt sűrített földgáz (CNG) jövedéki adóját a kormány 2015. január elsejétől – derül ki a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott adótervezetből. A cngport.hu szerint 1 köbméter gáz körülbelül 0,7 kilogramm CNG-nek felel meg, így az adóemelés 20 forint körüli lehet. Érdekesség, hogy Fidesz-kormány megválasztása előtt még a jövedéki adó törlése miatt csökkent a CNG ára.

A környezetbarát üzemanyag terjedése Európában megállíthatatlan, a föld- és biogázzal közlekedők európai egyesülete (NGVA Europe) szerint a CNG-értékesítés 2008 óta 62 százalékkal nőtt, köszönhetően annak, hogy a sűrített földgáz jóval olcsóbb, mint a benzin, a gázolaj vagy az LPG. Szegeden jelenleg egy kilogramm CNG-ért 289 forintot kérnek. Hogy az árakat össze tudjuk hasonlítani, jó tudni, az autók ugyanannyit fogyasztanak gázolajból (liter), mint CNG-ből (kilogramm).

Az NGVA Europe adata szerint Magyarországon közel 5200 CNG-s jármű üzemel, Szegeden sem ritkák a sűrített földgázt használó autók, buszok. Utóbbiból a Tisza Volán Zrt. 1997-ben 2, 1999-ben 15 autóbuszt üzemeltetett, 2005-ben pedig ez a szám 42-re nőtt. Az autóbuszok a szegedi és a helyközi közlekedésében vesznek részt, nagymértékben javítva a város levegőjének tisztaságát. Az adóemelés a busztársaságokat nem érinti, a törvény szövege szerint a többletterhet csak az autósokra szabták.

Hogy miért döntött a kormány az adóemelés mellett? A hivatalos magyarázat szerint „a nem kívánt átterelődési hatások megakadályozása érdekében pozitív adómértéket határoz meg a Javaslat az üzemanyagcélú cseppfolyós földgázra (CNG), valamint ezeken túl jogalkalmazást segítő korrekciókat is tartalmaz”. Vagyis a kormány látja, hogy egyre többen fordulnak az olcsóbb üzemanyag felé, így a benzinen, gázolajon elszenvedett veszteséget a CNG adóztatásával pótolja.

forrás: delmagyar.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.