Dollármilliárdok áramlanak a zöldenergiába

A megújuló energiák úgy tűnik hódítottak 2014 első negyedében. Az esztendő első három hónapjában a megújuló energetikai beruházások tíz százalékkal növekedtek.

A beruházások vizsgálatából az derül ki, hogy a legtöbb invesztíció a kisebb napenergetikai projektek alkalmazásával valósult meg.  A házak, a vállalatok és az üzemek tetejére negyvenkét százalékkal több napelemet szereltek fel a tulajdonosok az elmúlt év hasonló időszakához képest.

A beruházások növekedésének fő oka az volt, hogy a napelemes technológia látványosan fejlődött, s az ilyenen módon előállítható energia költsége az elmúlt négy esztendőben nagyjából a felére csökkent. A napenergiai befektetések huszonegy milliárd dollárra növekedtek. A legnagyobb fejlődés az Amerikai Egyesült Államok és Japán szolárpiacán ment végbe.

Az első féléves eredményekhez az is nagyban hozzájárult, hogy új piacok nyíltak a megújuló energetikai beruházások számára. A világ két legnagyobb zölderőművi invesztíciója nem a fejlett ipari államokban valósul meg.  Kenyában egy 310 megawatt teljesítményre képes szélerőmű park épül. A beruházás költségei elérik a 860 millió dollárt. A világ másik felén, Indonéziában még ennél is nagyobb, 1,6 milliárd dolláros költséggel épül a Sarulla geotermikus projekt. Elkészülte után 330 megawatt energiát termelhetnek meg itt.

Miközben a fejlődő államokban egyre több a zöldenergetikai beruházás, addig Európában csökkent az ilyen technológiák alkalmazása. Jóllehet 2014 első negyedében harminc százalékkal fogyatkoztak Európában a zöldenergetikai beruházások, a szakemberek többsége mégis csak átmenetinek tartja a helyzetet. Mint a közelmúltban a Tőzsdefórum is megírta, Európában a szoftveróriás, a SAP nyilvánította ki, hogy az év végéig a teljes szükségletét megújuló energiából akarja biztosítani. Elsősorban a certifikát kereskedelmen keresztül akarják megoldani ezt a céljukat.

A német állam a korábbiakban kinyilvánította, hogy bezárja az atomerőműveit, s főleg a megújuló energetikai beruházásokat támogatja. Németország évente  tizenöt  milliárd eurót invesztál az átállásba. Európa legnagyobb gazdaságában a villamosenergia huszonöt százaléka már jelenleg is megújuló energiaforrásokból származik.

Több fontos államban javult a környezettudatosság

A világgazdasági fejlődés szempontjából több jelentős államban erősödött az utóbbi időszakban a környezettudatosság. 2014 első negyedében például Kínában tizennyolc százalékkal több volt a beruházás a megújuló energetikában. Brazíliában 211 százalékkal, a Közel-keleten és Afrikában nyolcvankét százalékkal növekedtek a zöldenergetikai invesztíciók.

A Bloomberg New Energy Finance elemzői szerint valójában bizakodással tekinthet előre a világ zöldenergetikai beruházási piaca. Az invesztíciók terén általában az első negyedév a leggyengébb a tapasztalatok szerint, s  inkább a harmadik és a negyedik negyedévben erősödik a beruházási kedv a világon.

forrás: tozsdeforum.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.