Csornán víz és csatorna nélkül épült meg a napelemgyár

A város bővíteni és fogadóképessé szeretné tenni Csorna keleti iparterületét. Földet vásárol, illetve kiépítteti az infrastruktúrát. A napelemgyárban még nincs termelés, merthogy se víz, se csatorna nincs ott.

A keleti iparterület fejlesztésére, infrastruktúrájának kiépítésére pályázik Csorna. Ingatlanvásárlásról is döntött már korábban a képviselő-testület, hogy a később letelepedni szándékozó cégeket fogadni tudják. A városvezetők ugyanis bíznak benne, hogy az Ecosolifer Kft.-t követik majd a többiek. A napelemgyár már áll, kívülről úgy tűnik, készen van. A termelés azonban eddig még nem indult meg.

Hogy miért nem, a beruházótól nem sikerült megtudnunk, a kft.-nél későbbre ígértek tájékoztatást a jelenlegi helyzetről. Döntő lehet azonban, vélik a csornaiak, hogy a gyárban még nincs vezetékes víz és hiányzik a szennyvízcsatorna is. Úgy tudjuk, hogy a használatbavételi engedély kiadásához lesz majd szükség a közműcégek hozzájárulására, illetve nyilatkozatára.

– Az ipari területen a földtulajdonosokkal a szándéknyilatkozatokat aláírtuk. Az adásvételi szerződések és a területkivonások, megosztások eljárásai folyamatban vannak. A képviselő-testület a keleti iparterület külső víziközmű-ellátásának és csapadékvíz elvezetésének kiépítésével a Pannon-Víz zrt.-t bízta meg, elfogadva a cég 23,8 millió forintos ajánlatát a beruházásra. A szerződést megkötöttük, a teljesítési határidő augusztus tizedike – tájékoztatott a Kisalföld érdeklődésére Major András alpolgármester.

Hozzátette: az ipari terület fejlesztését célzó pályázati lehetőségek most nyíltak meg. Pénteki ülésén döntött is a testület arról, hogy benyújtja igényét a támogatásra. Az alpolgármester megjegyezte: ezt megelőzően saját erőből az infrastrukturális fejlesztések költségeit az önkormányzat nem tudta volna vállalni. A városvezetés tervei között szerepel az ipari terület bővítése. Ehhez kapcsolódóan úgy alakítják ki a közüzemi gerinceket (szennyvíz, víz, csapadékvíz, áram, közvilágítás, útkapcsolat), hogy az ide betelepülő vállalkozások mindegyike hozzáférhessen.

A napelemgyárral kapcsolatban Major András kifejtette: az üzem fejlesztési ütemezésére és saját közművekkel történő ellátására vonatkozóan nem tud nyilatkozni.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.