Bűnüldözés elektromos robogón

Országosan egyedülálló az a kezdeményezés, amelynek eredményeként a Leier Eco-Line által forgalmazott 3 elektromos robogón és 3 elektromos kerékpáron járőröznek a jövőben a győri belvárosban dolgozó rendőrök.

A járművek mintegy kétmilliós költségének háromnegyedét a győri költségvetésből, fennmaradó részét pedig abból a keretből fedezték, amelyet a város idén a rendőrség támogatására fordít. Az elektromos kerékpárokat és robogókat kedvezményes áron kínálta Michael Leier, a Leier Cégcsoport tulajdonosa, aki Leier Eco-Line néven a közelmúltban elektromos, környezetkímélő közlekedési eszközök forgalmazását kezdte meg Magyarországon.

– Második otthonomnak érzem Győrt, ezért tartottam fontosnak, hogy a kisalföldi megyeszékhely legyen az első magyar város, ahol ilyen járművekkel védik a közterületeket, az emberek értékeit és a környezetet is – mondta el Michael Leier, megköszönve a lehetőséget, hogy a Leier csoport hozzájárulhatott Győr közbiztonságának és környezetének védelméhez. Az osztrák üzletember kifejtette: számára a környezetvédelem legalább olyan fontos, mint a megyeszékhely közbiztonsága. Ezért döntött úgy, hogy lépést tartva a járműipar gyors innovációjával az elektromos járművek magyarországi forgalmazója lesz. Az üzletág nagy jövő előtt áll, mivel minden területen egyre szigorúbbak a környezetvédelmi előírások, így az elektromos járművek sikere világszerte garantált.

Borkai Zsolt győri polgármester és Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány a közbiztonság érdekét hangsúlyozta az átadási ünnepségen, fontosnak tartották kiemelni, hogy a járművek környezetbarát technológiával működnek, ezért nem szennyezik a levegőt, és a felújított győri belváros díszburkolatát sem teszik tönkre.

A közelmúltban alapított Leier Eco-Line az ausztriai EH-Line termékeinek kizárólagos magyarországi importőre: elektromos kerékpárt, rollert, motorkerékpárt, golfautót és hamarosan elektromos autót is forgalmaz. A cég tervei között a viszonteladói hálózat kiépítése mellett szerepel, hogy más gyártókkal is felveszi a kapcsolatot, ezzel bővítve a termékválasztékot. A Leier Eco-Line már most önálló bemutatóteremmel rendelkezik a győri Leier City Center Irodaház földszintjén, ahol szinte a teljes termékpaletta megtekinthető és kipróbálható. E mellett a forgalmazott elektromos járművek a Leier cégcsoport autókereskedői hálózatában kerülnek kiállításra és értékesítésre, és keresik a további potenciális értékesítési pontokat a régióban, illetve országszerte. Főként az autó-, motorkerékpár-, és kerékpár-kereskedésekre koncentrálnak, és nagy lehetőséget látnak a turizmus és vendéglátás területén is, kölcsönző pontok kialakítását kezdeményezik szállodákban és városközpontokban. Fő célpontjaik a nagyvárosok és Budapest, ahol a közlekedés folyamatosan nehéz helyzeteket, forgalmi torlódásokat és jelentős légszennyezést okoz – minderre azonban megoldást jelenthetnek a Leier Eco-Line zaj- és légszennyezés-mentes elektromos járművei.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.