Brazília visszafordított 22 tonna hulladékot Németországba

Brazília visszaküldött Németországba 22 tonna hulladékot, amelyet engedély nélkül vittek be a területére.

A dél-amerikai állam a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló Bázeli Egyezmény alapján feljelenti az érintett vállalatokat – közölte Fernando Marques, a brazíliai környezetvédelmi intézet szóvivője hétfőn.
A szállítmányt már szombat este visszafordították Németországba Rio Grande do Sul városból, ahol egy vámellenőrzés során derült ki az igazság. A 22 tonna hulladékot szállító hajó Hamburg kikötőjéből futott ki. A vámnyilatkozat szerint a rakomány újrahasznosításra és ipari alkalmazásra szánt műanyagot tartalmazott, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy háztartási hulladékról van szó. A hulladék exportálásáért felelős vállalat azt állítja, hogy a rakomány Csehországból származik.
A brazil hatóságok 668 ezer euró bírságot szabtak ki a szállítmányozó vállalatra és 177 ezret az importőrre.
Egy évvel ezelőtt Brazília 1400 tonna hulladékot küldött vissza Nagy-Britanniába ugyanezen ok miatt. “Hogy képesek egyes országok arról beszélni, hogy mindent megtesznek a környezet védelméért, miközben háztartási, vegyi és ipari hulladékukat szegény és fejlődő országokba küldik, hogy ott égessék el vagy temessék el azokat” – háborgott Carlos Minc akkori brazil környezetvédelmi miniszter.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.