Biomasszában gondolkodnak Ózdon

A tervek szerint 2015-től működhet teljes kapacitással Ózdon az új biomassza fűtőerőmű.

Hosszú esztendők óta téma Ózdon egy alternatív fűtőerőmű létrehozása, ami megszüntetné a helyi Távhő Kft. gázfüggőségét, írja a boon.hu. Az ehhez szükséges tanulmányok már korábban elkészültek, most viszont a tényleges megvalósítás felé közelít az önkormányzat. A város ugyanis az előttünk álló években Európai Uniós forrásokat is bevonva szeretné megépíteni a rendszert, ami a tervek szerint 2015-től szolgálná ki a távfűtéses lakásokat. Erről is döntött legutóbbi rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete. – Az önkormányzat szándéknyilatkozatot köt egy céggel, egy kapcsolt energiatermeléssel összefüggő biomassza erőmű létrehozásáról. A Magyar Közlönyben beszámoltak arról, hogy rövidesen kiírnak egy KEOP-pályázatot ezeknek a finanszírozására – árulta el érdeklődésünkre Halász Sándor, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője. – A gázüzemű fogyasztás háromnegyed részét ezzel ki lehet majd váltani. Ha minden optimálisan alakul, akkor a jövő esztendőben elő lehet készíteni a beruházást, két év múlva megépíthető az erőmű, 2015-től pedig már teljes kapacitással üzemelhet.

Ózdon már másfél esztendeje foglalkoznak az energiaültetvények telepítésével, amelyet szintén felhasználhatnak majd a biomassza erőműben. Ettől függetlenül az üzemelést önerőből nem tudja megoldani a város, de ötven kilométeres körzetből beszerezhető a szükséges alapanyag. – A város távhő ellátása jelenleg tisztán gázzal van biztosítva – tette hozzá Fürjes Pál, Ózd polgármestere. – Ezen szeretnénk változtatni, a függőséget valamilyen szinten oldani. Most egy nagy lehetőség előtt állunk, mert a befektető önkormányzati önrész hozzáadása nélkül próbál hőt eladni a városnak úgy, hogy közben kapcsolt termeléssel villamos-energiát is elő fog állítani. Számunkra az is fontos, hogy az elindított erdőtelepítési program és a biomassza ültetvényeink anyagát is föl tudja majd használni. Tizenöt százalékban az önkormányzati cégünk látja majd el bioaprítékkal ezt az erőművet. A többi alapanyagot pedig 50 kilométeres körzetből be tudjuk szerezni, így pedig mindenképpen előnyös lehet számunkra ez a tervezett beruházás.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.