Biomassza-feldolgozó üzemet adtak át Kabán

Az Evonik Agroferm Zrt. kabai telephelyén 1,5 milliárd forint értékű biomassza-feldolgozó üzemet adtak át.

Sápi Róbert vezérigazgató a projekt bemutatásakor elmondta: az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlsztési Operatív Programja keretében végrehajtott másfél milliárdos beruházás során európai uniós és hazai forrásként 737 millió forint támogatást kaptak, míg 51,3 százalék önerőként állt rendelkezésre. A biomassza-feldolgozó üzem elkészítésekor gyártó, csomagoló berendezéseket is beszereztek, de hangsúlyt fektettek a környezetvédelemre is, a károsanyag kibocsátást a minimálisra igyekeztek leszorítani. “Összességében magas színvonalú technikai és technológiai megoldásokat alkalmaztunk a beruházás elkészítésekor,” – emelte ki a vezérigazgató.

Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára méltatta az Evonik Agroferm Zrt. tevékenységét, mely szavai szerint közel 30 éves működése alatt bebizonyította, a magyar kormány céljaival összhangban magasan hozzáadott értéket képvisel, miközben stabil munkahelyet biztosít a 130 munkavállalójának is.

“Aki ténylegesen termel, azé a jövő,” hangsúlyozta a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy a mostani európai uniós költségvetési ciklusban 30 százalékra emelnék az ipari termelés részesédését.

Az új üzemrészben előállított biomassza magas fehérjetartalma és könnyen emészthetősége miatt elsősorban sertéstakarmányozásra szolgál. A termelés bővítése pedig a versenyképességet is növeli, hiszen a cég a kutatás fejlesztésben is vezető pozíciót foglal el Chilétől Nyugat-Európáig, emelte ki Lenner Áron Márk.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.