Bevásárolta magát a Teslába egy kínai cég

A Tencent Holdings kínai technológiai óriásvállalat 1,78 milliárd dollárért 5 százalékos részesedést szerzett az elektromos autókat gyártó Teslában – jelentette be az amerikai vállalat.

A Tencent mintegy 8,2 millió Tesla-részvény birtokába jutott, amivel az amerikai vállalat egyik legnagyobb tulajdonosává vált. A legnagyobb részvénytulajdonos Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, aki a december 31-i adatok szerint nagyjából 21 százalék részesedéssel bírt a vállalatban. A Tesla azt tervezi, hogy idén júliusban elkezdi a széles vásárlóközönségnek szánt középkategóriás Model 3 sorozatgyártását, amihez a hónap elején 1,2 milliárd dollárt gyűjtött részvény- és átváltoztatható adósságinstrumentum eladással. Kínai vállalatok agresszív beruházásokba kezdtek az elektromos autókat gyártó cégekbe, miközben egyre szigorúbbá válnak a károsanyag-kibocsátási előírások az országban. Több, elektromos autók gyártásával foglalkozó kínai startupba – köztük a LeSee, a NextEV, a Future Mobility és a Qiantu Motor nevű cégekbe – is beszálltak olyan nagy internetes vállalatok, mint az Alibaba vagy a Tencent. A média, internet, reklám és fejlett technológiai befektetésekre összpontosító Tencent két évvel ezelőtt társult a Hon Hai Precision Industry és a China Harmony Auto Holding nevű cégekkel az elektromos autók nyújtotta lehetőségek kiaknázására. A Tencent és a Hon Hai által támogatott Future Mobility azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra létrehozza az önvezető elektromos autót. A Tesla árfolyama 2,52 százalékkal, 277,63 dollárra emelkedett a New York-i tőzsdén kedden, de napi csúcsán 3,61 százalékos pluszban forgott. A hongkongi tőzsdén jegyzett Tencent 0,53 százalékos pluszban, 225,70 hongkongi dolláron zárta a napot, írja a tozsdeforum.hu.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.