A brazíliai Sao Paulo szövetségi állam kormánya a héten bemutatta Latin-Amerika első hidrogénnel üzemelő autóbuszát: az új jármű, amely a világ egyik legszennyezettebb városa, Sao Paulo elővárosában közlekedik majd, csendesebb és környezetbarátabb hagyományos társainál.

Bemutatták Latin-Amerika első hidrogénnel működő autóbuszát Sao Paulóban

A brazíliai Sao Paulo szövetségi állam kormánya a héten bemutatta Latin-Amerika első hidrogénnel üzemelő autóbuszát: az új jármű, amely a világ egyik legszennyezettebb városa, Sao Paulo elővárosában közlekedik majd, csendesebb és környezetbarátabb hagyományos társainál.

Az EMTU tömegközlekedési vállalat számára készített első prototípus augusztustól áll majd forgalomba. Az új autóbusz 12 méter hosszú, három ajtaja van, légkondicionált és 33 kilométer hosszú útvonalon közlekedik majd. Maximális befogadóképessége 63 utas. “Brazília egyike a világ öt országának, amely rendelkezik a technológiával, és most már van hidrogénüzemű autóbuszunk is” – mondta a jármű bemutatásakor José Serra, az állam kormányzója.

A közlekedési vállalat 16 millió dollárnak megfelelő összeget ruházott be annak az üzemnek a felépítésébe, amely előállítja a programban szereplő három autóbuszt és a meghajtáshoz szükséges hidrogént. Az elgondolás célja, hogy csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását a 11 millió lakosú város tömegközlekedésében. A metropolis útjait hatmillió gépkocsi rója. A Sao Paulói Egyetem számításai szerint a hibridjárművek forgalomba állítása évi 5 százalékkal csökkentik majd a légszennyezést.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.