Bekapcsolták a világ legnagyobb naperőművét

Óriási, 160 megawatt teljesítményű naperőművet adott át csütörtökön VI. Mohammed marokkói király az ország középső részén, a sivatagban található Varzazátban. Az új létesítménnyel több százezer tonnányi széndioxid kibocsátást spórolhat meg évente az afrikai ország.

Miután a király beindította a naperőmű működését, az 650 ezer lakos számára biztosít áramot hajnaltól kezdve három órával a napnyugta utánig.

Tervezői elképzelések szerint a Núr I, vagyis Fény I-es napelemtelep csak az első eleme a világ legnagyobbjának szánt erőműparknak. Ha a tervek szerint 2018-ra a teljes létesítmény elkészül, akkora lesz mint egész Rabat, az ország fővárosa és 500 megawattot meghaladó teljesítményével 1,1 millió háztartást láthat el árammal.

A naperőmű építése 2013-ban kezdődött, és több mint 600 millió euróba került. A beruházás közpénz és magánforrások bevonásával, PPP-konstrukcióban valósult meg. A költségekből az Afrikai Fejlesztési Bank, a Marokkói Napenergia-ügynökség, az Európai Unió, valamint több áramszolgáltató is részt vállalt.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.