Barroso: az eddigi ígéretek nem elegendők a klímaváltozás ellen

A világ országainak eddigi vállalásai az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére nem elegendők a klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez – ezt állapította meg Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap.

Barroso az EU-kínai csúcstalálkozó közben nyilatkozott újságíróknak Nancsingban, egy héttel az ENSZ koppenhágai klímaértekezlete előtt.
Az EU-bizottság elnöke azt mondta, hogy “mindenkinek van valami méltányolható oka, miért nem tesz többet, de ha csak az akadályokra és ellenérvekre koncentrálunk, akkor nem érjük el a szükséges eredményt, és a koppenhágai értekezlet sem lehet sikeres”.
Barroso elmondta: tudományos elemzések szerint az eddigi nemzetközi ígéretek és vállalások kevesebbek, mint ami minimálisan kellene ahhoz, hogy a jövőben ne emelkedjék a légkör átlagos hőmérséklete legalább 2 Celsius-fokkal – de akár többel is – az iparosítás előtti átlag fölé. Ekkora fölmelegedés ugyanis az, amely már veszélyes hatásokkal jár.
Az EU vezető testületei hónapok óta sürgetik, hogy a világ országai állapodjanak meg olyan intézkedésekben, amelyek révén 2050-re a felére lehetne csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását világszinten, de eddig ehhez nem tudták megnyerni sem az Egyesült Államok, sem a nagy ázsiai országok egyetértését, amelyek gazdasági növekedésüket, felzárkózásukat féltik.

Mindazonáltal a kínai kormány a múlt héten késznek mutatkozott a kibocsátás növekedésének lassítására, meghirdetvén azt a célt, hogy 2020-ban egy egységnyi kínai GDP megtermelése 40-45 százalékkal kevesebb káros gáz kibocsátásába kerüljön, mint 2005-ben.
Az Egyesült Államok az ígérte, hogy 2020-ig a 2005-ös szinthez képest 17 százalékkal mérsékli a kibocsátást.
Az EU már tavaly decemberben saját programjává emelte, hogy tagországai összességükben 2020-ra 20 százalékkal csökkentsék a kibocsátást az 1990-eshez képest, illetve 30 százalékkal csökkentsék, ha más fejlett országok is elfogadják ezt a célt.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.