Egy Tesla Model S sofőrje München közelében utazva arra lett figyelmes, hogy az előtte haladó Volkswagen Passat összevissza kacsázik az autópályán.

Balesetezett inkább Teslájával, hogy a másik sofőr életét mentse

Egy Tesla Model S sofőrje München közelében utazva arra lett figyelmes, hogy az előtte haladó Volkswagen Passat összevissza kacsázik az autópályán.

Miután a Passat többször nekikoccant a szalagkorlátnak, a teslás gyanút fogott, hogy valami nem stimmel a vezetővel. Akcióba lépett, riasztotta a tűzoltókat, és megelőzte az autót. Addig fékezett, míg a Volkswagen hátulról neki nem koccant, majd továbbra is fékezve teljesen lelassította a másik járművet, míg meg nem álltak. Gyanúja beigazolódott, a sofőr szélütést kapott a volán mögött. A több mint 20 milliós Teslában és a Passatban összesen mintegy 3 milió forintnyi kár keletkezett. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója röviddel az eset után a Twitteren jelentette be: a sofőr hősiességének elismerésképpen a szerelés minden költségét állják, és gyorsított eljárásban vállalják, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.