Backstage az elefántoknál Bécsben

A Schönbrunni Állatkert új szolgáltatásaként már backstage jegyet is lehet váltani az Elefántházba. A másfél órás exkluzív látogatás során elefántot simogatni ugyan nem lehet, de a résztvevők közvetlen közelről nézhetik végig a hatalmas állatok napi tréningjét.

Új jegyfajtát, úgynevezett „Élményutalványt” vezetett be a bécsi Állatkert, amellyel az Elefántház olyan területein is körülnéhzetnek a látogatók, ahova eddig csak a gondozók voltak bejáratosak. A másfél órás backstage vezetésen egyszerre maximum két személy vehet részt, akik nemcsak a kulisszák mögé tekinthetnek be, de rengeteg érdekes és hasznos információt tudhatnak meg a schönbrunni csordáról és vadon élő társaikról. Például, hogy egy kifejlett elefánt naponta 200 kilogrammnyi élelmet fogyaszt el, vagy hogy a kis Tuluba már születésekor 112 kilogrammot nyomott. Az exkluzív vezetésen a látogatók elefántot ugyan nem simogathatnak, de közvetlen közelről nézhetik végig az állatok napi tréningjét. „Fantasztikus élmény látni, hogy ezek az óriások a gondozójuk egyetlen jelére és egy kis jutalomfalatért cserébe hogyan emelgetik a lábukat vagy mutatják meg a fülüket. Minderre a bőr- és testápolás miatt valamint az orvosi ellátás során van szükség.” – meséli az állatkert igazgatója, Dagmar Schratter. Az élményutalvány két személy részére 250 euróba kerül, a hónap minden második, illetve  negyedik szerdájára foglalható időpont a reservierung@zoovienna.at e-mailcímen.

Ajánlott tartalom

Az EU környezetvédelmi jogszabályokat hagyott jóvá

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a személygépkocsikra, kisteherautókra és teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekre vonatkozó Euró 7 rendeletet, az ipari kibocsátásokról szóló felülvizsgált irányelvet, valamint új szabályokat az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében - tájékoztatott az uniós tanács pénteken.