Az iskola, ahol elektronikus vezérlőrendszer irányítja a szellőztetést

A tanulók, a pedagógusok és a szülők legnagyobb örömére január 11-én elkezdődött a tanítás az új, budaörsi, 24 tantermes általános iskolában.

A 2,8 milliárd forint önkormányzati forrásból elkészült épület igazi harmadik évezredi oktatási intézmény: minden tantermében van digitális tábla, s ez az ország első olyan iskolája, amelyben elektronikus vezérlőrendszer irányítja a szellőztetést.

A Hársfa utcában alig egy év alatt felépült általános iskola a harmadik évezred tanintézménye – nyilatkozott az átköltözést követően Wittinghoff Tamás polgármester.

Az épületben 24 tanterem, tucatnyi szaktanterem, köztük több nyelvi és számítástechnikai labor, jól felszerelt könyvtár és olvasóterem is helyet kapott. Az épülethez tartozik egy ötszáz adagos főzőkonyha és étterem, valamint egy öltözőkkel ellátott, két kosárlabda pályát tartalmazó, elválasztható tornaterem is. Emellett lehetőség van gyógytornára, balett oktatásra a tükörteremben és a nehezebben haladó diákok számára rendelkezésre áll egy fejlesztő terem is.

Minden tanteremben alapfelszereltség az interaktív tábla, a projektor, egy tanári és három diákszámítógép, internethozzáféréssel. Az oktatás zavartalanságát az országban egyedülálló módon programozható szellőztetőrendszer és automata árnyékolók is segítik; a szellőztetést vezérlő elektronika folyamatosan méri a tantermekben a szén-dioxid mennyiségét és az alapján automatikusan nyitja, ill. becsukja az ablakokat. Az épület nyári hűtését zöld tető szolgálja.

Az épületen kívül futópályát, kézilabdapályát és a nagy diáklétszámnak megfelelő játszó- és szabadidős tevékenységekre alkalmas területeket is kialakítottak
– Biztos vagyok benne, hogy az új iskola minden tanuló számára egyaránt lehetőséget nyújt képességei kibontakoztatására, fejlesztésére – fogalmazott a polgármester. – Fantasztikus volt, ahogy az első tanítási napon a 670 fős diáksereg, a tanárok és a szülők arcán is lehetett látni, hogy elégedettek új iskolájukkal – mondta Wittinghoff Tamás.

– A szülők, tanulók és tanárok valóban elégedettek és nagyon örülnek az új épületnek – nyilatkozott Dölles Erzsébet, a 271 éves 1. számú Általános Iskola igazgatója, megköszönve az önkormányzat támogatását. Az iskolaigazgató hozzátette: ezzel a város a legősibb iskolája a legmodernebb épületbe költözhetett. Eddig az alsó és a felső tagozat egymástól távol, külön épületben működött, de azokban nem volt még annyi hely sem, hogy a fél iskola elférjen egy ünnepségen. Most a megnyitón örömteli élmény volt, hogy minden évfolyam együtt ünnepelhetett a hatalmas aulában – emelte ki az igazgatónő, hozzátéve: mostantól egy közösséget alkotunk, mint egy igazi iskola. Az átköltözésre a téli szünetben került sor.

A Hársfa utcában, az önkormányzati tulajdonban lévő 10 715 m2 nagyságú telekre a Dobai Építésziroda Kft. tervezte az iskolaépületet. A közbeszerzési eljárás 2008. év végén zárult, és a kivitelezés lehetőségét a ZÁÉV Zrt. nyerte el.

A földszint plusz három szintes iskolaépület beépített bruttó alapterülete 3 910 m2, a bruttó hasznos alapterület 11 071 m2.

Az épület különlegessége, hogy 1051 darab kavicscölöp alapon áll, mivel a telek ingoványos és feltöltött. A cölöpöket 3-7 méter mélységben fúrták le.

A földszinten a konyha-étterem, a többszintes aula és – mivel a magas talajvíz miatt pince építésére nem volt lehetőség – a parkolók helyezkednek el.

Az első emeletre, az étterem és a konyha fölé került a hatalmas tornaterem, amelyet az öltözők zónája és az aula légtere választ el a tantermektől. Ezen a szinten a szaktantermek és az igazgatóság kapott még helyet. A második emeletre az alsó tagozat tantermei kerültek, a harmadik emelet pedig a felső tagozaté.

A tantermek (előadók, tanári szobák és irodák) keletre és nyugatra tájolt sávja flexibilisen átosztható, a nagymélységű sáv a folyosók felől másodlagos bevilágítással rendelkezik.

Az épület egyszerű szerkesztésű alaprajz szerint, egyszerű természetes anyagok felhasználásával készült: fehér vakolatot, fafelületeket, sok üveget, tartós anyagokat használtak a kivitelezés során. A belső felületeket strapabíró színes falemezek borítják, és a vizes blokkok minőségi kialakítása is kiemelt figyelmet kapott.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.