Az idén sem lesz klímaegyezmény az EU-bizottság szerint

Csaknem teljesen biztos, hogy az idén sem sikerül nemzetközi szerződést kötni a klímavédelemről – mondta az Európai Bizottság éghajlatpolitikai biztosa a The Financial Times-nak.

Connie Hedegaard a londoni gazdasági lapnak elmondta: a tárgyalások nem haladnak elég gyorsan ahhoz, hogy az év végi mexikói klímacsúcsra elkészüljön egy megállapodás-tervezet. A biztos hozzátette: nem is vezetne eredményre, ha a nemzetközi közösség túlságosan törekedne egy új egyezmény megkötésére.
“Valamennyi részlet tisztázása alig kilenc hónap alatt szinte kilátástalan” – mondta Hedegaard, aki a dán kormány klíma- és energiaügyi miniszteri posztjáról érkezett a bizottságba, és a tavaly decemberben rendezett koppenhágai klímakonferencia elnöke volt. “Az Európai Unió megelégedéssel fogadná, ha mégis sikerülne, de nagyon nehéz volna még az idén tető alá hozni egy új szerződést” – mondta Connie Hedegaard.

A politikus szerint sokkal valószínűbb, hogy a jövő évben, a dél-afrikai ENSZ éghajlatvédelmi értekezleten kötik meg az új éghajlatvédelmi megállapodást. A világszervezet tagállamainak így sikerülne tartani a menetrendet, amely szerint legkésőbb 2012 végéig, a klímavédelmi erőfeszítéseket összehangoló eddigi egyetlen nemzetközi jogi dokumentum, a Kiotói jegyzőkönyv lejártáig kell megalkotni az újabb szerződést.
Egy átfogó megállapodás kidolgozása volt a célja a koppenhágai értekezletnek is, amely Hedegaard szerint egyáltalán nem volt sikertelen, hiszen a fejlett és a fejlődő országok első alkalommal jutottak közös elhatározásra az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának csökkentéséről.

Koppenhágai stílusú – vagyis jogilag kötelező érvényű egyezmény elfogadására irányuló – tanácskozást azonban nem lehet tartani többé. Ilyesmivel csak egyszer lehetett próbálkozni, mert ha a diplomaták azt erőltetnék, hogy még az idén készüljön el a szerződés, és Mexikóban mégsem sikerülne egyezségre jutni, akkor túl nagy árat kellene fizetni a kudarcért. “Mindenki azt mondaná, hogy felejtsük el inkább az egészet” – véli az Európai Bizottság dán tagja.
Az ENSZ klímavédelmi konferenciasorozata 1992-ben kezdődött, amikor elfogadták a Kiotói jegyzőkönyvet. A londoni gazdasági lap szerint a jegyzőkönyv megbukott, mert nem írt elő kötelezettségeket a fejlődő országok számára, az Egyesült Államok pedig nem csatlakozott hozzá.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.