Az idei nyár volt a világ legmelegebb nyara

Globálisan a 2016-os a legmelegebb nyár a feljegyzések kezdete óta, ebben állapodtak meg hétfőn német meteorológusok Berlinben.

A klímaváltozás kellős közepén vagyunk, mondta Paul Becker, a Német Meteorológiai Szolgálat alelnöke a Német Klíma Konzorcium ülésén az MTI tudósítása szerint. Június és augusztus között globálisan nézve olyan meleg volt, mint ebben az időszakban még soha a mérések kezdete óta. Becker szerint 2016 lesz a legmelegebb év 1880 óta.
Németországban ugyan nem voltak különösen kiemelkedőek az idei hőmérsékletek, de drámaiak voltak az ország különböző területein a négyzetméterenkénti és óránkénti több mint százliteres esővel járó heves tavaszi esők. “Számolnunk kell azzal, hogy az ilyen jelenségek gyakrabban következnek be” – hangsúlyozta a szakértő.

A Német Meteorológiai Szolgálat hétfőn hőségriadót rendelt el. Berlinben, Brandenburg déli részén, Szász-Anhalt keleti területein és Szászország északnyugati részén akár 33 Celsius-fok is lehet. A riadó keddig van érvényben, de várhatóan szerdáig meghosszabbítják. A szolgálat akkor hirdet hőségriadót, ha az érzékelhető hőmérséklet két egymást követő napon át 32 Celsius-fok felett marad és éjszaka is csak kevéssel hűl le. A tudósok figyelmeztettek arra, hogy a változó klíma miatt mindenkinek egyéni előkészületeket is kell tennie, az embereknek fel kell vértezniük magukat a szárazságok és a heves esők ellen.

Becker szerint ellenőrizni kell a házakat, helyt állnak-e a szélsőséges körülmények között is. Fontos megtanulni továbbá, hogyan kell viselkedni áradás esetén. A szakértő szerint ezt már az iskolásoknak is meg kellene tanítani. Mint arról korábban beszámoltunk, a NASA adatsora szerint a mérések kezdete óta most először volt olyan, hogy hét egymást követő hónap is rekordmeleget hozott.

Kövessen minket FACEBOOKON is!

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.