Az FM 2016-ban is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak – közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.

A pályázati keretet a minisztérium – a 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján – várhatóan a múlt évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. Tavaly a pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel.

A civil szervezetek delegáltjai az idén is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában.

A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már a múl év végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal. Így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az idei év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek – olvasható a tájékoztatásban.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.