Az amerikai háztartások 12 százalékában van már ebook-olvasó

Az amerikai háztartások 12 százaléka rendelkezik már elektronikuskönyv-olvasóval, azaz egy év alatt megháromszorozódott az Amazon Kindle és az ehhez hasonló, kifejezetten olvasásra fejlesztett eszközök száma.

A Pew közvélemény-kutató intézet legfrissebb adatai áprilisi és májusi telefonos felmérésből származnak. Ezek szerint az olvasók terjedéséhez az eszközök árának jelentős csökkenése is hozzájárult. Tavaly mind a Kindle, mind pedig a legfőbb vetélytársnak tekintett Barnes & Noble cég Nook nevű olvasója is olcsóbb lett. A legegyszerűbb modellhez már 100 dollártól (18 300 forinttól) is hozzá lehet jutni. A felmérésből kiderül, hogy az olvasás szempontjából nem éppen a legjobb választásnak tekintett, de a multimédiás lehetőségei miatt előnyösebb iPad-tulajdonosok száma is megkétszereződött. Jelenleg a háztartások 8 százaléka rendelkezik az Apple táblagépével. A Pew 2006 óta tér ki az amerikai családok laptop és asztali számítógép használatára. Az asztali gépek 2010-ig voltak túlsúlyban, idén az asztali gépek elterjedtsége lassan 57 százalékra csökkent. Hordozható számítógépekkel jelenleg csaknem kétszer annyian rendelkeznek, mint öt évvel korábban.

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.