Osztrák vállalati együttműködés elektromos járművek megvalósítására. Az Austrian Mobile Power technológiai platform 2020-ig 100 ezer elektromos autót kíván forgalomba helyezni Ausztriában.

Austrian Mobile Power

Osztrák vállalati együttműködés elektromos járművek megvalósítására. Az Austrian Mobile Power technológiai platform 2020-ig 100 ezer elektromos autót kíván forgalomba helyezni Ausztriában.

A Verbund, a Siemens Österreich, a Magna, a KTM, az AVL és az Austrian Institute of Technology (AIT) részvételével létrehozott együttműködés az elkövetkező években 50 millió eurót fordít szériagyártásra alkalmas járművek kifejlesztését szolgáló kutatásokra.

“A közlekedésben egyértelműen az elektromosságé a jövő” – jelentette ki a Verbund vezérigazgatója, Wolfgang Anzengruber a technológiai platform sajtóbemutatóján Bécsben. A szervezet tagjai az év végéig megkötik a tervek kivitelezéséhez szükséges szerződéseket és előkészítik a kísérleti projekteket.

A platform munkáját a Verbund koordinálja. 2010-ben kezdik megy egy 100 járműből álló flottával a kísérleti üzemeltetést egy még ki nem választott nagyvárosi térségben. Az elképzelések szerint 2012-re már ezer elektromos jármű fut majd az osztrák utakon. Az együttműködő vállalatok a jármű kísérletekkel párhuzamosan elektromos töltőállomás hálózatot is létrehoznak és kidolgozzák a fizetési/elszámolási eljárásokat.

A platform hosszabb távon úgy ötmilliárd eurós beruházási igénnyel számol, ebből négymilliárd a járművekre, 200 millió a töltőállomás- hálózat létrehozására, 400 millió pedig az áramtermelési fejlesztésekre esik. A szerveződés résztvevői állami támogatásra és ösztönzőrendszerek életbe léptetésére is számítanak. Az elektromos mobilitás csak politikai támogatással valósulhat meg – állítja a KTM vezére.

Az Austrian Mobile Plattform alapítói a megfizethető elektromos mobilitás létrehozása érdekében vetik latba szakismereteiket. A Siemens Österreich például villanymotorok és áramtöltő állomások, valamin elszámol rendszerek kifejlesztésére koncentrál.

A Magna elektromos járművek és alkatrészek fejlesztésével foglalkozik. A cél egy felhasználóbarát jármű létrehozása – mutatott rá a Magna International Europe fejlesztési igazgatója, Karl Nigl.

A KTM elektromos motorkerékpárok mellett a könnyűelemes karosszériatechnológiára összpontosít, mivel a könnyű karosszéria kulcsfontosságú az elektromos járműveknél. Az AVL az akkumulátor-technológiára, valamint a hibrid- és elektromos meghajtásra fókuszál.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.