Audi: a magyar autótulajdonosok még nem környezettudatosak

A magyarországi gépjárműpiacon egyelőre nincs igény a környezettudatos technológiákat alkalmazó modellekre, a vevők nem hajlandók külön fizetni olyan extrákért, amelyek az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás szolgálják – mondta Mátrabérci Sándor, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója újságíróknak Győrben.

Fontos követelmény ugyanakkor a gazdaságos és takarékos üzemelés – mutatott rá a márkaigazgató, idesorolva az Audi által alkalmazott technológiák között ezt szolgáló kisebb tömegű alumínium karosszériát, a hosszú áttételű sebességváltót, a fékezésienergia-visszanyerést és az úgynevezett stop-start berendezést, amely üresbe tett váltónál leállítja a járművet. Mátrabérci Sándor kiemelte a takarékos vezetést támogató sebességfokozati kapcsolásjelző műszer jelentőségét, emlékeztetve arra, hogy a vezető tevékenysége 30 százalékban befolyásolja az autó fogyasztását.

A márkaigazgató kitért arra, hogy az Audi 1989 óta készít hibrid hajtású autókat kis sorozatban, egy éven belül azonban várható, hogy nagyobb számban lép piacra hibridekkel. Úgy vélekedett, a villanyautók szériában 2012-13-ra lesznek piacképesek, akkor várható hogy a gyártók szinte egyszerre jelennek meg villanyhajtású kocsikkal. Az akkumulátortechnológia ugyanis ma még nem elég hatékony – jegyezte meg. Az előrejelzések szerint Európában 2020-ig az autók 10 százaléka elektromos meghajtású lesz. Az üzemanyagcellás járművek megjelenését az évtized második felére prognosztizálta.

A márkaigazgató szólt arról, hogy Volkswagen konszern az etanol hajtóanyag terjedésével is számol, Európában forgalmazott autóiban kétféle etanol-üzemű motort alkalmaz. A járművekbe épített nitrogén-oxid-csökkentő rendszerrel már most teljesíthetők az EU-6 kibocsátási előírások – jelezte.
Mátrabérci Sándor közölte: az EU következő években elérendő célkitűzését, kilométerenként legfeljebb 120 grammos szén-dioxid-kibocsátási értéket az Audi által forgalmazott 45 modellből 13 már teljesíti.

A Volkswagen csoport korábbi tájékoztatása szerint az Audi 29,5 százalékkal növelte eladásai az idén az első három hónapban, világszerte 264.100 darab járművet adott el. A növekedés kétszámjegyű volt az első három hónapban az európai, észak- és dél-amerikai, az ázsiai és csendes-óceáni, valamint az afrikai és a közel-keleti értékesítési piacon. Kínában, a legnagyobb mértékben fejlődő piacon pedig 77,3 százalékos.
A márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az idén márciusig 308 Audit szállítottak ki, míg a tavalyi év hasonló időszakában 305 darabot.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint a Magyarországon a személyautó forgalomba helyezés 2010 első három hónapjában 55 százalékkal esett vissza, 2009-ben ugyanezekben a hónapokban 33 százalékkal.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.