Átadták az új, 24 tantermes általános iskolát

Országosan egyedülálló, hogy közel hárommilliárd forintos beruházással, önállóan építsen egy önkormányzat oktatási intézményt.

Ez történt Budaörsön, ahol az országos tendenciákkal ellentétben folyamatosan növekszik gyermeklétszám, ami az oktatási intézményi férőhelyek növelését is szükségessé teszi. Ennek a folyamatnak az egyik kiemelkedő állomása az új, 24 tantermes általános iskola felépítése, amelynek ünnepélyes átadására 2010. február 5-én került sor. A rendkívül korszerű épület minden tantermében van digitális tábla, s ez az ország első olyan iskolája, amelyben elektronikus vezérlőrendszer irányítja a szellőztetést.  A következő években további óvodák épülnek, újulnak meg, illetve az iskolákban emeletráépítést, épületbővítést tervez az önkormányzat. A meglévő intézmények felújítására 500 millió forintot költött az önkormányzat 2009-ben.

– Minden szempontból valódi sikertörténet ez. Országos, nyílt tervpályázaton dőlt el, hogy ki tervezi, illetve ki lesz a kivitelezője a 24 tantermes iskolának. Alig egy év alatt készült el a beruházás. Mindenféle csúszás, komplikációk és viták nélkül – méghozzá kiváló minőségben – mondta megnyitóbeszédében Wittinghoff Tamás, Budaörs város önkormányzat polgármestere. – Ez az iskola egy új városközpont egyik meghatározó eleme lesz, hiszen hamarosan megnyílik a szomszédságában az uszoda-sportcsarnok, és nemsokára egy újabb óvoda is épül ide. Ha minden elkészül, és a tereprendezés is végleg befejeződik, valóságos gyermek-paradicsom lesz itt – fogalmazott. Egy iskola elsősorban a gyerekekről szól. Kívánom hát, hogy érezze jól magát itt minden gyerek, pedagógus és szülő egyaránt – zárta beszédét Wittinghoff Tamás.

– Ez az épület őszinte, egyszerű és a polgárok pénzével való ésszerű bánásmód  mintaképe – jelentette ki köszöntőbeszédében Fegyverneky Sándor. Az országos főépítész rámutatott: egy közpénzekből létrejövő épület esetében nem szabad felülni az éppen aktuális divatoknak. Hosszútávra szóló, egyszerű megoldásokban kell gondolkodni – hangsúlyozta. Az épületet méltatva leszögezte: – Ez az iskola mintául szolgálhat mindenhol az országban, mert itt minden valóban az, aminek látszik és aminek lennie kell.
Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára kifejtette, hogy a közhiedelemmel ellentétben, rengeteg iskola újul meg országszerte. Csak Pest megyében 62, országosan pedig 350 iskola válik korszerűbbé ebben az időszakban az Európai Uniós forrásoknak köszönhetően. Leszögezte: egy iskolában azonban nem falak a legfontosabbak, hanem az inspiráló szellemiség és a jó hangulat – ezt kívánta a diákoknak és tanároknak az államtitkár.
Dölles Erzsébet iskolaigazgató azt emelte ki, hogy a 655 tanuló és az itt tanító 65 pedagógus végre egy épületbe költözhetett, hiszen eddig két külön helyen zajlott az oktatás Budaörs legrégibb oktatási intézményében, a 271 éve folyamatosan működő 1. Számú Általános Iskolában.

Az épületben 24 tanterem, tucatnyi szaktanterem, köztük több nyelvi és számítástechnikai labor, jól felszerelt könyvtár és olvasóterem is helyet kapott. Az épülethez tartozik egy ötszáz adagos főzőkonyha és egy 200 fős étterem, valamint egy öltözőkkel ellátott, két kosárlabda pályát tartalmazó, elválasztható tornaterem is. Emellett lehetőség van gyógytornára, balett oktatásra a tükörteremben és a nehezebben haladó diákok számára rendelkezésre áll egy fejlesztő terem is.

Minden tanteremben alapfelszereltség az interaktív tábla, a projektor, egy tanári és három diákszámítógép, internethozzáféréssel. Az oktatás zavartalanságát az országban egyedülálló módon programozható szellőztetőrendszer és automata árnyékolók is segítik; a szellőztetést vezérlő elektronika folyamatosan méri a tantermekben a széndioxid mennyiségét és az alapján automatikusan nyitja, ill. becsukja az ablakokat (természetesen minden tanteremben van szabad kézzel nyitható ablak is). Az épület nyári hűtését zöld tető szolgálja.
Az épületen kívül futópályát, kézilabdapályát és a nagy diáklétszámnak megfelelő játszó- és szabadidős tevékenységekre alkalmas területeket is kialakítottak.

A Hársfa utcában, az önkormányzati tulajdonban lévő 10 715 m2 nagyságú telekre a Dobai Építésziroda Kft. tervezte az iskolaépületet. A közbeszerzési eljárás 2008. év végén zárult, és a kivitelezés lehetőségét a ZÁÉV Zrt. nyerte el. A beruházás 2,8 milliárd forint önkormányzati forrásból valósult meg.
A földszint plusz három szintes iskolaépület beépített bruttó alapterülete 3 910 m2, a bruttó hasznos alapterület 11 071 m2.
Az épület különlegessége, hogy 1051 darab kavicscölöp alapon áll, mivel a telek ingoványos és feltöltött. A cölöpöket 3-7 méter mélységben fúrták le.
A földszinten a konyha-étterem, a többszintes aula és – mivel a magas talajvíz miatt pince építésére nem volt lehetőség – egy 56 férőhelyes parkoló helyezkedik el.
Az első emeletre, az étterem és a konyha fölé került a hatalmas tornaterem, amelyet az öltözők zónája és az aula légtere választ el a tantermektől. Ezen a szinten a szaktantermek és az igazgatóság kapott még helyet. A második emeletre az alsó tagozat tantermei kerültek, a harmadik emelet pedig a felső tagozaté.
A tantermek (előadók, tanári szobák és irodák) keletre és nyugatra tájolt sávja flexibilisen átosztható, a nagymélységű sáv a folyosók felől másodlagos bevilágítással rendelkezik.
Az épület egyszerű szerkesztésű alaprajz szerint, egyszerű természetes anyagok felhasználásával készült: fehér vakolatot, fafelületeket, sok üveget, tartós anyagokat használtak a kivitelezés során. A belső felületeket strapabíró színes falemezek borítják, és a vizes blokkok minőségi kialakítása is kiemelt figyelmet kapott.

***

Budaörsön az átlagnál több gyermek él, és folyamatosan nő a beköltözők száma. A rendszerváltás óta nyolcezerrel nőtt a lakosságszám – már a 28 ezret is jóval meghaladja – és 2020-ig becslések szerint elérheti a 35 ezret. Az intézményi kapacitás fejlesztése tehát az önkormányzat számára sürgető feladat.
Ennek jegyében készült el 2008-ban egy százférőhelyes óvoda a Holdfény utcában, majd kezdődött meg tavaly egy 150 férőhelyes óvoda tervezése a Hársfa utcában, amelyet a tervek szerint 2011-ben adnak át. Addig is igyekszik kezelni az önkormányzat az óvodák iránti megnövekedett igényeket, és a megürült Rózsa utcai épület földszintjén 4 óvodai csoport nyitását készíti elő, 2010 tavaszától.

Az önkormányzat 2010-es költségvetése várhatóan tartalmazza a Kincskereső Tagóvoda tervezésének költségét is. Itt a meglévő épület felújítása és bővítése is lehetővé válik, így 3 helyett 4 csoporttal működhet majd az intézmény, várhatóan a 2011/2012-es tanévtől. A Hársfa utcai óvoda átadását követően a Rózsa utcából az új épületbe költözhet ez a 4 csoport, és a megüresedő helyre a Farkasréti Pagony Óvoda gyermekei és nevelőtestülete költözhet, hogy óvodájukban megkezdődhessen a rég óta tervezett felújítás. Ennek várható befejezése 2013-ra tehető.
Az általános iskolákban 2006 óta okoznak egyre nagyobb gondot a magas osztálylétszámok. Ezért 2006-ban a 2007. évi költségvetési koncepció tervezésénél úgy döntött a képviselő-testület, hogy forrást tervez a költségvetésbe a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola emeletráépítésére. A munkálatok a tervezést, közbeszerzési eljárást és kivitelezést követően 2008-ra készültek el, és szeptemberben átadásra került a megújult Iskola téri épület.
A régi, elavult épületekben – Rózsa utca, Esze Tamás utca – működő 1. sz. Általános Iskola megfelelő elhelyezését 2005 óta tervezi az önkormányzat. A 24 tantermes általános iskola végül idén januárban nyitotta meg kapuit, mintegy hárommilliárd forintos beruházás sikeres lebonyolítását követően.
Következő feladat a Herman Ottó Általános Iskola és Budaörsi Logopédiai Intézet emeletráépítése, amelynek tervpályázata már lezajlott, s rövidesen megkezdődhet a kivitelezés előkészítése. A beruházás befejezése 2011-re várható.

A Bleyer Jakab Általános Iskola Árpád utcai tagintézményében szintén szűkösek a feltételek, ezért a képviselő-testület további ingatlanok felvásárlására adott megbízást 2009-ben. A tervek zökkenőmentes megvalósítása esetén a 2011/2012-es tanévet már nagyobb és korszerűbb épületben kezdhetik meg az itt tanuló diákok.
A 2009-es évben Budaörs szinte valamennyi intézményében, így az óvodákban és az iskolákban is történtek felújítások: 500 millió forint értékben tetőfelújítás, vizes blokkok kialakítása, felújítása, világítás- és fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere és még számos kisebb nagyobb beruházás valósult meg.

(Fotó: Chrestels János, Niksz Gyula)

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.