ÁNTSZ: egyre erősebb a pollenterhelés

A hét eleje óta fokozatosan erősödik a pollenterhelés – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán a hivatalos Facebook-oldalán.

Mint kifejtették, a nyírfafélék pollenszórása már túljutott az intenzitás csúcsán, annak koncentrációja azonban még mindig eléri a magas, sőt a nagyon magas szintet is. A gyertyán virágporának mennyisége szintén a magas kategóriába esik. Tüneteket okozó közepes koncentrációban regisztrálták a fűz-, a kőris-, a juhar-, a nyár-, a ciprus- és tiszafafélék virágporát. Ezek mellett pedig már a tölgyfák és a bükkfák pollenszórása is megindult – írta az ÁNTSZ. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) a honlapján rendszeresen frissíti az egyes allergén növények – mogyoró, éger, ciprus- és tiszafafélék, kőris, nyárfa, gomba, szilfa, fűzfa – pollenszórására vonatkozó mérési eredményeket, s egy térképen öt színnel jelölik az egyes településeket a különböző allergének intenzitása alapján.
A fehér szín azt jelenti, hogy az adott növény pollenje nincs jelen az úgynevezett pollencsapdában. A pollenszemek alacsony intenzitását sötétzölddel, a közepes intenzitást világoszölddel jelölik. A magas intenzitást narancssárga, a nagyon magas intenzitást piros színnel jelzi az OKI.
Az intézet legfrissebb adatai szerint az allergiások számára a nyírfa mellett továbbra is a ciprus- és tiszafafélék, valamint a nyárfa pollenszórása okozhatja a legtöbb gondot. Ezen három allergén miatt az ország több települését narancssárga, néhányat pedig piros színnel jelölték, ami arra utal, hogy az adott növények pollenkoncentrációja elérte a magas, illetve a nagyon magas szintet is.
Jelenleg Budapesten, Egerben és Debrecenben nagyon magas a levegőben a ciprus- és tiszafafélék pollenjének mennyisége, ezért ezek a városok piros színnel szerepelnek az OKI térképén. A nyírfafélék virágporának mennyisége miatt Budapestet, Győrt és Szekszárdot jelölik piros színnel, a nyárfafélék pollenkoncentrációja pedig Budapesten, Győrben, Szolnokon és Szegeden számít nagyon magasnak.
Paller Judit országos tiszti főorvos és Apatini Dóra, az OKI biológusa március végén, sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet: a kései téli fagy miatt később kezdődött az allergén fák pollenszórása, de a mostani meleg idő alapján erős pollenszezonra készülhetünk.
Apatini Dóra akkor kiemelte: a legnagyobb gondot egyelőre a ciprus- és a tiszafafélék jelentik, de áprilisban beindul a pázsitfűfélék virágzása is; ezek nagyon erős allergénnek számítanak, s ez a pollenallergiások közül sokakat érint.
Paller Judit kifejtette: a mogyoró és az éger már január elején elkezdte szórni a polleneket, a februári fagy viszont megakadályozta, hogy ezek napi koncentrációja elérje a tüneteket okozó szintet. A meleg idő hatására viszont most 7-8 allergén fa virágzik egyszerre, míg áprilisban, a tavaszi szezon csúcsidőszakában akár 15 fa virágpora is jelen lehet egyszerre a levegőben.
A magyar lakosság körülbelül 10 százaléka allergiás, a pollenallergia mintegy kétszázezer embert érint. Köztük sokan egyszerre több allergénre is érzékenyek – hangsúlyozta a tiszti főorvos.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.