Alsóneműkkel népszerűsítené a környezetvédelmet a cseh szaktárca

Mintegy ezer kormoránnal és hóddal díszített alsóneműt rendelt a cseh környezetvédelmi tárca, amely ezekkel a promóciós tárgyakkal akarja népszerűsíteni a környezetvédelmet – számolt be honlapján a Novy Cas szlovák bulvárlap pénteken.

A bulvárlapok témájává vált eset érdekessége, hogy a cseh szlengben mind a hódnak, mind pedig a kormoránnak pikáns jelentése van: a madár (pták) férfi nemi szervet jelent, a hód (bobr) szó alatt pedig a női nemi szervet, illetve a női fanszőrzetet értik. Így értelemszerűen a szaktárca által megrendelt alsóneműk közül a férfiaknak szánt típust egy kormorán, a női alsóneműt pedig egy hód díszíti. Az ezer alsóneműre a Csehországi Környezet nevet viselő népszerűsítő kampány keretében írt ki közbeszerzési eljárást a cseh környezetvédelmi tárca, ennek keretében csaknem 22 ezer euróért (mintegy hat és fél millió forint) akar promóciós tárgyakat vásárolni. Matyás Vitík, a cseh szaktárca szóvivője azt mondta: azért esett választásuk erre a két motívumra, mivel a kormorán olyan madár, amelyet törölték a védett állatok listájáról, a hód pedig a természet része még akkor is, ha a környezetre gyakorolt hatása nem mindig pozitív.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.