A Vatikán a világ legzöldebb állama

Legalábbis ami a napenergia-termelést illeti. Persze könnyű nekik jeleskedni a statisztikák terén, mondhatjuk, hiszen a világ legkisebb népességével rendelkező városállamról van szó: lakóinak száma mindössze körülbelül 800 fő.

A pápai miniállam célul tűzte ki, hogy felzárkózik a környezet érdekeit szem előtt tartó országok sorához, és óriás napelemek telepítését kezdte meg két évvel ezelőtt a VI. Pál auditórium tetejére.
A rendszer immár kész és használatba is vették, az Osservatore Romano, a város hivatalos lapja pedig bejelentette: „a városállam rekordot döntött az egy főre jutó, e megújuló forrásból származó energiatermelés terén, amely csúcsidőben 200 Watt/fő, napenergia-hasznosításban így megelőzve a világ élvonalába tartozó, az egy főre eső energiatermelés terén immár csak második Németországot a maga 80 Watt/fős értékével.” A pápai állam ezzel példát mutathat Olaszországnak, amely furcsa mód nem jeleskedik a nap energiájának kiaknázásában – itt az egy főre eső termelés mindössze 4 Watt/fő!

Az 5000 négyzetméternyi felületet borító 2400 panel a szakértők becslése szerint a városállam energiatermelésének 20%-át fedezi. A projekt egyik kezdeményezője egy német üzletember, Milan Nitschke, aki szerint „a panelek telepítése meglehetősen nehéz volt a tető speciális architektúrája miatt, de a munka megérte a fáradságot, mert az bizonyítékot jelenthet a napenergia-felhasználás hatékonyságában kételkedőknek.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.