Kezdőlap / Technológiák / Szórakoztatóelektronika / A válság végét jelzi a CES elektronikai vásár sikere
Tudj meg többet: TV

A válság végét jelzi a CES elektronikai vásár sikere

A Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai kiállítás és vásár látogatóinak és kiállítóinak a száma a gazdasági válság végét jelzi.

A vasárnap befejeződött technológiai seregszemlén a 2009-eshez mérhető nagyságrendben vettek részt kiállítók, mintegy 2.700 fejlett technológiai vállalat mutatta be újdonságait. A látogatók száma 20 ezerrel haladta meg a tavalyit és elérte a 140 ezret. Ebből 30 ezer külföldi volt, több mint a korábbi években.
Az eseményen minden a tablet számítógépek körül forgott: a világ minden tájáról érkezett gyártók több mint nyolcvan modellt mutattak be. A legismertebbek közül, például a Motorola és az Asus pedig már kifejezetten a Google erre a kategóriára optimalizált Honeycomb operációs rendszeren futó táblagépeket is bemutattak.

A vásáron debütált a nagysebességű LTE mobil távközlési protokoll is és nagy figyelem övezte a technológiai standardra épülő készülékeket, a Samsung “4G LTE” okostelefonját, illetve a Dell “Streak 7” tablet számítógépét is.
A cnet.com elektronikai ágazati hírportál a vásár kiemelkedő technológiai innovációjának a Motorola “Xoom” készülékét jelölte meg, mivel a Google Android 3.0 operációs rendszeren futó tablet jóval több funkcióval rendelkezik, mint az iPad. A “Best of Show” rangot nyerte el még az Intel integrált grafikai egységet tartalmazó új processzor generációja a “Sandy Bridge” is, valamint a térhatású kép megjelenítéséhez speciális szemüveget nem igénylő új Toshiba 3D képernyő prototípus is.

Ajánlott tartalom

Az északi sarkkörön túl épül a világ legnagyobb adatközpontja

A Kolos nevű amerikai–norvég cég nyilvánosságra hozta terveit a világ legnagyobb adatközpontjának megépítéséről – írja a BBC.