Kezdőlap / Technológiák / Zöld autó / Elektromos autó / A történelemben először csökkent az elektromos autók eladása
Tudj meg többet: Elektromos autó

A történelemben először csökkent az elektromos autók eladása

Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten.

Júliusban 14 százalékkal, 128 ezerre csökkent az eladott elektromos autók száma a Sanford C. Bernstein befektetési tanácsadó cég kedden közölt adatai szerint, amit a Bloomberg idézett. A csökkenést elsősorban az okozta, hogy visszaesett az eladás Kínában, ahol mérsékelték az ilyen típusú autók vásárlásának állami támogatását. Eközben Észak-Amerikában is visszaesett az elektromos autók eladása, amit nem tudott ellensúlyozni az eladások növekedése Európában. Júliusban a legtöbb elektromos autót az amerikai Tesla adta el, mintegy 20 ezret, amelyet a kínai BYD követett csaknem 16 ezres, a német BMW közel 9 ezres és egy másik kínai cég, a BAIC 8 ezres értékesítéssel. Az idei első hét hónapban globálisan 35 százalékkal nőtt az elektromos autók eladása éves összevetésben. A Sanford C. Bernstein szakértői azzal számolnak, hogy tavalyhoz képest 23-48 százalékkal több, 2,4-2,9 millió elektromos autót adnak el világszerte.

Ajánlott tartalom

Megkapta a működési engedélyt a Tesla sanghaji üzeme

A Tesla Inc. felkerült az államilag engedélyezett autógyártók listájára Kínában - jelentette be a pekingi ipari és információtechnológiai minisztérium csütörtökön.