A Teslák ezzel az új akkumulátorral 1,5 millió km-nél is többet futhatnak

Talán a legtöbbünk meglepődött, amikor Elon Musk tavaly megígérte, hogy hamarosan elkészülnek az első olyan Teslák, amelyek akkumulátorcsomagjai akár egymillió mérföldön keresztül is képesek lehetnek kiszolgálni a villanyautókat.

Pedig nemrég, másfél esztendővel a kijelentés után az amerikai gyártó egyik partnere már elő is állt egy ígéretes tanulmánnyal, amely alapján hamarosan tényleg valósággá válhatnak az extra tartós akkumulátorcsomagok, írta a teslasok.hu. A múlt hónapban a Teslával szoros partnerségben álló Dalhousie-i Egyetem egyik kutatója, Jeff Dahn publikált egy szakcikket egy rendkívül tartós akkumulátorról. Dahn nem mellesleg a Tesla akkumulátoraiért felelős fejlesztőcsapat vezére is, így egyből az amerikai elektromosautó-gyártóhoz köthető az áttörés. A cikk szerint a kutató és csapata már tesztelnek egy akkumulátort, ami a jelek szerint képes lehet akár egymillió mérföldön, azaz 1,6 millió kilométeren keresztül kiszolgálni egy elektromos autót úgy, hogy megtartja kapacitásának legalább 90 százalékát. Ez alsóhangon is legalább kétszer annyi, mint amit a jelenleg forgalomban lévő legjobb akkumulátorok tudnak.

A kutatók szerint ez az akkumulátor leginkább az önvezető taxik és a teherfuvarozás piacán lennének rendkívül hasznosak, vagyis éppen két olyan területen, amelyekre a Tesla is gőzerővel készül. Dahn és csapata nem tekinti áttörésnek az új fejlesztésük, annak ellenére sem, hogy kijelenthették, az új akkumulátorjuk mellett már nem kell a magas energiasűrűség és a hosszú élettartam közül választanunk, hiszen egyszerre megkaphatjuk mindkettőt.

Szám szerint a kutatók elmondása alapján 4000 feltöltés után csökkenhet nagyjából 10 százalékot egy ilyen akkumulátorcsomag kapacitása, amellyel szerintük már elérhető az 1,6 millió kilométeres futásteljesítmény. A publikációban egyébként Dahn leírja az akkumulátor összetételét és működését, éppen azért, hogy mások szabadon tesztelhessék vagy ehhez mérhessék a saját fejlesztésüket. Ez mindeközben arra enged következtetni, hogy a Tesla laborjaiban lévő titkos fejlesztések ennél legalább egy lépéssel előrébb járnak.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.