A szektorba fektetett pénz fele a megújuló energetikába érkezik

Adójóváírások és kormányzati támogatások révén nagymértékben nő a tiszta energiába való befektetések száma. A megújuló energetika egyrészt hatalmas üzlet, másrészt szükséges lépés ahhoz, hogy a vállalatok képesek legyenek lépést tartani a piaci verseny résztvevőivel.

2016-ban 100 Paksi Atomerőmű kapacitásának megfelelő napelemes rendszert telepítenek világszerte a smart energy management filozófiájának jegyében. A megújuló energiaforrások egyre hangsúlyosabb integrálása mind termelői, mind fogyasztói oldalon az energiahatékonyságra fókuszál. Az Ernst & Young globális szervezet legújabb kimutatása szerint a nemzetközi befektetők az eddigiekhez képest jóval nagyobb arányban fektetnek szél- és napenergiába, s fokozatosan eltávolodnak a környezetszennyező fosszilis energiahordozóktól.

Az amerikai piacot vizsgálva, Matt Rennie, az Ernst & Young energiaügyi szakértője elmondta, hogy a szél- és- napenergiát érintő adójóváírások öt éves meghosszabbításának köszönhetően továbbra is a zöld energia iparágat támogató beruházások növekedése lesz a jellemző. Afrikában és a Közel-Keleten szintén a megújuló energiaforrások szerepelnek az érdeklődés középpontjában befektetői oldalon.

Matt Rennie elmondása szerint a nemzetközi szintű energiareformok egy láncreakcióhoz hasonlóan, egymás után ösztönzik a régiókat a megújuló energiába való befektetésre.

forrás: smartinvest.hu

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.