A Franciaországban az év elején bevezetett roncsprémiumnak köszönhetően 30-40 százalékkal növekedtek a zúzdák megrendelései, de ezzel párhuzamosan a fémhulladék tonnánkénti felvásárlási ára 300 euróról 40 euróra esett.

A roncsprémium miatt közel tizedére csökkent a fémhulladék ára Franciaországban

A Franciaországban az év elején bevezetett roncsprémiumnak köszönhetően 30-40 százalékkal növekedtek a zúzdák megrendelései, de ezzel párhuzamosan a fémhulladék tonnánkénti felvásárlási ára 300 euróról 40 euróra esett.

A franciák ezer eurós kedvezményt kapnak, ha legalább tízéves gépkocsijukat leadva olyan új autót vesznek, amelynek széndioxid-kibocsátása kevesebb 160 grammnál kilométerenként. A Le Monde című napilap csütörtökön közölt riportja szerint az intézkedés hatására márciusban több mint 8 százalékkal növekedett az új autók eladása, és a növekedés 30-40 százaléka egyértelműen a roncsprémiumnak köszönhető.

A gépkocsik szétszereléssel foglalkozó, ötven céget tömörítő Caréo kollektíva vezetője, Bertrand Lavilleon a lapnak elmondta: háromszorosára növekedett a munkájuk, és a következő hónapokban négyszeres, sőt ötszörös növekedésre számítanak.

A mennyiség növekedésével azonban csökkent a fémhulladék felvásárlási ára: tavaly májusban a zúzdák tonnánként még 300 eurót, most már csak 40 eurót fizetnek. Ráadásul a tízévesnél régebbi gépkocsik nem is jelentenek igazán jó üzletet a feldolgozóknak, akik nagyobb forgalmat bonyolíthatnak le fiatalabb, balesetben totálkárossá lett gépkocsikból származó hulladék eladásából.

A roncsprémiumos járműveket a szétszerelőknek eddig 80 euróért kellett átvenniük, de a kezelési és szállítási költséggel megközelítőleg 210 eurót kell egy autóért kifizetniük. A zúzda viszont nekik már csak 40 eurót ad járművenként.

A szétszerelők a lap szerint hiába próbáltak tárgyalni az autógyártókkal- és forgalmazókkal tarthatatlan helyzetükről, azok úgy gondolják, hogy a korábbi években a szétszerelők, illetve a zúzdák eléggé megszedhették magukat a fémhulladék magas árából. A márciusban meghirdetett tíznapos sztrájkjuknak köszönhetően azonban áprilistól a forgalmazók 80 euróról 30 euróra csökkentették a szétszerelőknek a roncsprémiumos járművek átvételi árát.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

Nincs hozzászólás

  1. Ez egyfelől dicséretes, a rengeteg roncs felhasználása miatt, de nehogy a szelektiv hulladékgyűjtők lássák ennek kárát. Amit nyersz a vámon elveszted a réven?