A Nissan-Mitsubishi házasság első gyümölcse egy konnektoros hibrid lesz

Alig két hónapja számolhattunk be a Nissan-Mitsubishi házasságról, és már a jelek szerint a gyártók ki is használják a létrejött szinergiát. A frigy első gyümölcse egy konnektorról tölthető hibrid Nissan lehet, amely az Outlander PHEV technológiáját használja fel.

Közel 50 kilométeres elektromos hatótáv, hatékony hibrid hajtáslánc és több mint 200 lóerős teljesítmény – a Mitsubishi Outlander PHEV kiemelkedően sokat tudott 2014-es érkezésekor, azóta pedig csak fejlődött. Nem csoda, hogy a Nissan elsőként erre a modellre vetett szemet, hiszen a konnektoros hibrid hajtáslánccal végre hidat képezhetnének népszerű elektromos és hagyományos modelljeik között.

Takashi Shirakawa, a Nissan európai kutatási vezetője egy interjúban már el is mondta, hogy beszálltak az Outlander PHEV következő generációjának fejlesztésébe, amelyen a két márka osztozhat. „De még semmi sincs eldöntve,” tette gyorsan hozzá, enyhíteni próbálva az információ súlyát. Tekintve, hogy a belső emberek általában nem beszélnek légből kapott dolgokat, könnyen lehet, hogy a jövőben akár a Qashqai vagy az X-Trail is rendelkezni fog konnektorra akasztható kiadással, de lehet, hogy már a Juke következő generációjában megérkezik a technológia, írja az autopult.hu.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.