A MÁV megkezdte a kerékpárparkolók telepítését

A Kerékpár Klub több éves munkájának első eredményeit láthatjátok: megkezdődött a budapesti főpályaudvarokon a kerékpárparkolók építése.

A parkolók – nagy örömünkre – pedig láthatólag megfelelnek műszaki ajánlásunknak is: hozzájuk lehet lakatolni a vázat, megtámasztják a kerékpárt. A fotókon a Nyugati pályaudvar síneinek Podmaniczky utcai oldalát látjátok, ahol a pályaudvar fedett épülete végződik. A zónázó vonatok többnyire itt állnak meg, tehát ideális lesz munkábajáróknak. Már évek óta kéri a Kerekpáros Klub a MÁV-ot, hogy gondoljon azokra a kerékpárral közlekedő utasokra is, akik nem szándékoznak kerékpárjukat a vonaton magukkal vinni, és biztosítsa számukra a megfelelő parkolási lehetőséget.

-

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.