A légszennyeződés szívritmuszavart okozhat

Kanadai kutatók friss tanulmánya szerint a hirtelen szívhalálesetek hátterében a szennyezett városi levegő, a szmog szerepe is föltételezhető – olvasható az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának folyóiratának (JACC) januári számában.

A rendkívül szennyezett nagyvárosi levegő sokféle légzőszervi betegségben szerepet játszik, a gyermekkori asztmától a felnőttek tüdőrákos folyamatának kifejlődéséig. Gopal Sivagangabalan és népes munkacsoportja vizsgálatával arra hívta fel a figyelmet, hogy a súlyos, gyakran életveszélyes szívritmuszavarok is létrejöhetnek a szmog következményeként.
A Torontóban dolgozó kutatók azt vizsgálták, hogy a szívritmus szabályozásának mechanizmusát milyen módon és mértékben befolyásolja a városi szmognak megfelelően szennyezett levegő belégzése. A munkacsoport 25, önként jelentkező 18-50 éves embert tartott négy alkalommal két órán át a porral-füsttel pontos mértékben szennyezett levegőjű laboratóriumban, miközben szívük működését folyamatos EKG-felvétellel figyelték.
Kiemelt figyelemmel foglalkoztak a szív ingerképző és ingervezető rendszerének  bioelektromos folyamata után annak a jelenségnek az elemzésével, mely az új szívösszehúzódáshoz szükséges élettani előkészületekhez szükséges. A szív ritmusos működésének ez a fázisa igen érzékeny időszak, és a szívritmuszavarok szempontjából kritikus időt jelent.

A megfigyelések azt igazolták, hogy a szennyezett levegőben eltöltött órák alatt még az egészséges emberek szívműködésében is zavarok észlelhetők, melyek életveszélyes állapothoz is vezethetnek. A kutatók szerint ez még valószinűbbé teszi, hogy a károsodott szívű betegek esetleg súlyos tünetekkel, akár életveszélyes szívritmuszavarokkal reagálhatnak a finom porral, korommal, füsttel  szennyezett nagyvárosi levegőre.
A kanadai munkacsoport hangsúlyozza: eredményeik alapján nem tisztázható, hogy a légszennyeződés mely alkotórészei okozzák a biztonságos szívműködés zavarát, és további részletes vizsgálatokat javasolnak. Ugyanakkor fölhívják a figyelmet arra, hogy a városi légszennyezés csökkentésének fontos szerepe lehet a szívritmuszavarok okozta halálesetek megelőzésében is.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.