A közvilágítás új lámpái okozhatják a lepkefogyatkozást

A közvilágítás új lámpái okozhatják a lepkefogyatkozást – figyelmeztetnek brit tudósok.

Meglátásuk szerint a lepkék jobban vonzódnak az élesebb fehér fényű lámpákhoz, mint a régebbi, sárgás fényt adókhoz. Valósággal ellenállhatatlan számukra a kissé kékes árnyalatú fehér fény, és ahelyett, hogy táplálék után repkednének, vagy párosodnának, inkább az új lámpanemzedék fényforrásainál köröznek megrészegülten egészen addig, míg annyira kimerülnek, hogy a földre zuhannak – hangoztatják az Exeteri Egyetem biológusai. Hozzáteszik, hogy a lámpáknál tömörülő, jól látható lepkék könnyű áldozatai természetes ellenségeiknek.  “A pillangókhoz hasonlóan tragikusan fogyatkozik a lepkék száma, ám mivel éjjel aktívak, kevésbé vagyunk gyérülésük tudatában” – idézte Richard Ffrench-Constant biológia professzort a The Daily Telegraph című brit lap.

Nagy-Britanniában mintegy kétezer lepkefaj honos, pillangóból csupán 52. Létfontosságú szerepük van növények beporzásában, és fontos szemei a táplálékláncnak: madarak és denevérek eleségei. Az utóbbi négy évtizedben 28 százalékkal csökkent a nagytestű, közönséges brit lepkefajok kétharmadának az állománya, és akad köztük olyan, amelyé 99 százalékkal. Ffrench-Constant felveti, hogy az utcai lámpák éjjel kettő óra utáni lekapcsolása fékezhetné a lepkék fogyatkozását. A tudós hangsúlyozta, hogy csakis olyan helyekre javasolja a közvilágítás kikapcsolását, ahol az nem okoz nagy gondot. Nem ismert, hogy a lepkék miért vonzódnak a fényhez. Egyes feltételezések szerint tájékozódásukhoz a Hold és a csillagok fényét használják, az utcai lámpák pedig teljesen megzavarják őket.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.